A konzolgyártók nem tilthatják meg az optikai meghajtók javítását Amerikában

Az Egyesült Államok szerzői jogi hivatala egy fogyasztóbarát lépést jelentett be, igaz, mindössze egy kivételes esetet engedélyeznek.

 

A hivatal bejelentette a DMCA törvény módosítását, ami lehetővé teszi a konzollal rendelkező játékosoknak, hogy kijavíthassák az optikai meghajtójukat. Így ellenőrizhetik és karbantarthatják a szoftverrel ellátott eszközeiken pl. a Blu-ray meghajtót (így például ha bepiszkolódott, szétszedhetik mondjuk a PlayStation 5-öt anélkül, hogy a garanciát elbuknák).

A végleges szabályban azt olvashatjuk, hogy a meglevő mentesség kiterjesztését javasolták a diagnózisra, karbantartásra és javításra bizonyos eszközkategóriák esetében, hogy az kiterjedjen minden olyan szoftverrel ellátott eszközre, amelyet elsősorban a fogyasztók általi használatra terveztek. A videojátékos konzolokra vonatkozó mentesség mindössze az optikai meghajtók javítására korlátozódik. Így például a PlayStation 5 Digital Edition nem tartozik bele a kivételekbe: mivel annak nincsen Blu-ray meghajtója, ott az önjavítás ilyen esetben nem engedélyezett.

A konzolokra vonatkozó mentesség ilyen módon történő szűkítése megfelelő egyensúlyt teremt a felhasználók által tapasztalt konkrét káros hatások és a konzolok védelmi rendszerének feltörése és a kalózkodás közötti kapcsolat miatt ellenzők jogos aggályai között. (Azaz a kritikusok attól tartottak, hogy ezzel a kalózkodás elterjedhet, de az mostanában a PlayStation 4/5, Xbox One/Series páros esetében nem olyan gyakori… az emulációról meg ne is álmodozzunk!)

A szoftverrel ellátott eszközökre vonatkozó mentesség lehetővé teszi „az olyan számítógépes programok kioldalazását, amelyek olyan jogszerűen beszerzett eszközben találhatóak, és annak működését vezérlik, amelyet elsősorban a fogyasztók általi használatra terveztek”, ha az ilyen szoftverek átugrása „szükséges lépés ahhoz, hogy lehetővé váljon az eszköz diagnosztizálása, karbantartása vagy javítása”. A „kioldalazás” nem történhet „más szerzői jogi védelem alatt álló művekhez való hozzáférés megszerzése céljából”, azaz a kalózkodást nem engedélyezik.

Ennek ideje volt, hiszen egy éve a Public Knowledge nonprofit csoport és az iFixit javítócég egyaránt kérelmezte a mentességet az optikai meghajtók javítására, mert szerintük az engedélyezett javítási szolgáltatások nem megfelelőek különösen bizonyos régebbi konzolok esetében, amelyeket a gyártók már nem támogatnak. (Ilyen mondjuk a PlayStation 3 vagy az Xbox 360 is.) Október elején a Microsoft már megígérte a rugalmasabb önjavítás lehetőségét, és ezt a redmondi cég 2022 végéig meg is valósítja…

Ez korrekt lépésnek tekinthető.

Forrás: Gamesindustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu