FILMKRITIKA – Komolyan, már rég nem untam ennyire filmet, mint a Marvel legújabb szuperhős-alkotását. Pedig Chloé Zhao nemrég nyerte el a legjobb rendezői Oscar-díjat A nomádok földjéért, most viszont az MCU egyik legrosszabb filmjét rendezte, amelyért én egy Arany Málna-díjt osztanék ki a rendezőnek.

 

 

Mostanában igazi Marvel-maratont tartok Netflixen és olyan sorozatok, mint a Daredevil, vagy a Punisher – még DC-fanként is – abszolút meggyőztek arról, hogy mekkora potenciál van ebben az univerzumban. Csak e két sorozat egészen elkápráztatott a hiteles, nagyszerű alakításokkal, az érdekes, fordulatos, sokszor elgondolkoztató és főleg: rendkívül színvonalas történetekkel, és elképesztően izgalmas – sokszor kegyetlen – akciójelenetekkel. Ezek után különösen szomorú, hogy az Örökkévalók ekkora közhelyes dögunalom, amelynek szinte minden egyes jelenete olyan, mintha a politikai korrektség zászlójával masírozó békeharcosok történetét nézném.

 

 

Copy, paste

 

Eleve nem értem, hogy ha már van nekünk Fantasztikus Négyes, meg X-Men, akkor mi a bánatnak kell nekünk egy ennyire feltűnően hasonló képességekkel megáldott szuperhősös csapat, amely egy homályos, grandiózus küldetéssel van felvértezve, amely persze ismét az emberiség megmentését tűzte ki célul. (Mi mást?)

Az Örökkévalók hatalmas erejű istenszerű lények, akik 7000 évet töltöttek a Földön, hogy megvédjék a tömegeket a Deviánsoktól, akik hatalmas, rossz CGI-vel összetákolt, vérszomjas idegen lények. Azonban, mint a „Star Trek” főirányelve, ők sem hajlandóak befolyásolni a történelem menetét.

A legfontosabb különbség az Örökkévalók és mondjuk az X-Men között azonban az, hogy míg Hugh Jackman Rozsomákja és Halle Berry Vihara alaposan kidolgozott, többrétegű, hiteles karaktertanulmányok, addig például az egyébként még mindig rendkívül dekoratív Angelina Jolie Thena karakterének személyisége épp annyira izgalmas és sokrétű, mint egy darab szappané.

 

Szegény ember Supermanje

 

Az összes többi karakter is hasonlóan unalmas. A Richard Madden-féle Ikaris kb. olyan, mint egy szegény ember Supermanje: tud repülni ide-oda és lézerrel lövöldözni a szemével. Az „ezerarcú” Gemma Chan Sersije képes élettelen tárgyakat más élettelen tárgyakká változtatni, de Isten ments, hogy legalább egyetlen jelenetben megváltoztassa az arckifejezését.

Aztán ott van Druig (Barry Keoghan), aki képes irányítani az emberek elméjét, Kingo (Kumail Nanjiani) bollywoodi filmekben játszik és tűzkeze van, Makkari (Lauren Ridloff) szupergyorsan fut, Gilgamesh (Ma Dong-seok) nagyon erős, Sprite (Lia McHugh) pedig képes optikai csalásokkal becsapni az embereket. Ott van még Phastos, az új technológiák varázslatos feltalálója, akit Brian Tyree Henry alakít, és a csoport vezetője: Ajak, akinél alig ismertem rá az egyébként még mindig vonzó és temperamentumos Salma Hayekre, a Desperados, vagy az Alkonyattól pirkatadig egykori szexbombájára, annyira unalmasan és életelenül játszotta a saját karakterét.

 

„Deviáns-sokk”

 

A film konfliktusa, hogy a már elpusztítottnak hitt Deviánsok újra visszatértek, és hőseinknek meg kell állítaniuk a borzalmasan animált szörnyeket. Ha már itt tartunk: Denis Villeneuve nemrég mozikba került Dűne című filmje megmutatta a mozilátogatóknak, hogy milyen csodákra képes a jól megcsinált CGI, és hogy a Marvel most már mennyire kezd alulmaradni ezen a téren.

Ami a történetet illeti, tele van közhelyekkel, rosszul, vagy épphogy szájbarágósan elmagyarázott konfliktusokkal, érdektelen karakterfejlődéssel és olyan „váratlan árulásokkal”, amelyeket kb. a film eleje óta sejteni lehetett. Hiába járunk az Örökkévalókban olyan helyeken, mint Irak, Dél-Dakota, Mexikó, vagy Mezopotámia és Babilon, mindegyik pontosan ugyanúgy néz ki, és éppolyan szürke és unalmas.

Lehet, hogy az öt tonna felkent, „epikus” (vagy annak szánt) pátoszt most le kéne vakarni a fősodorba tartozó Marvel-filmekről, mert egyszerűen röhejesnek hatnak a Netflix-sorozatok mellett. Hiteles, szerethető (vagy gyűlölhető) karaktereket szeretnénk, a hősies szál mellett is életszerű sztorikat, igazi jellemfejlődést, vagy legalább valódi humort a Venom 2-féle majomkodás helyett. Vannak, persze még bőven reményteli alkotások, (csak még várni kell rájuk) hiszen rövidesen jön majd az új Pókember film, jövőre meg a Morbius és A galaxis őrzői 3, amelyektől azért sokat remélek.

Ami viszont ezt a filmet illeti: a drámai nyitott befejezés egy folytatást sejtet. A nézőtéren végig hallható kuncogás, vagy horkolás azonban inkább rebootra utal.

-BadSector-