A Call of Duty: Vanguard bátran, de az egyes országok szabályait tiszteletben tartva használja a náci szimbolikát

A Sledgehammer Games tudja, hogy milyen érzékeny ez a téma, de fontosnak tartják, hogy a Vanguard ezen a téren is hiteles legyen.

 

 

Gerardo Garza, a Sledgehammer Games vezető környezettervezője egy nemrég készített interjúban osztotta meg néhány gondolatát a Call of Duty: Vanguarddal kapcsolatban. A náci szimbolika jelen van a játékban, és Garza arról is beszélt, hogyan közelítik meg ezt az érzékeny témát.

„Őszinte módon akartunk közelíteni a témához” – mondta Garza.

„Minden országban mások a szabályozások, de a horogkereszttel ott találkozol majd, ahol feltétlenül szükségnek éreztük az ábrázolását, mert a történet része, vagy történelmi szempontból fontos.”

Garza tisztázta, hogy a Sledgehammer csapatának álláspontja szerint nem kell tartani a náci jelképektől. Ugyanakkor rendkívül ügyeltek arra is, hogy tiszteletben tartsák a különböző országok előírásait.

A vezető fejlesztő számára nem csak az volt fontos, hogy az emberek megismerhessék a második világháború ezen fejezetét: véleménye szerint ez a fajta hitelesség kulcsfontosságú a Vanguard története szempontjából, ami szerinte a többi háborús játék fölé emeli legfrissebb alkotásukat.

Forrás: 3DJuegos

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu