Gépi tanulású, valós idejű felskálázás PlayStation 5-ön és PlayStation VR 2-n?

Valószínű, hogy a későbbiekben gépi tanulású felskálázási technológiát vethet be a Sony a közel egy éve elstartolt konzolján, a PlayStation 5-ön. továbbá a már bejelentett, de még fejlesztés alatt álló VR-headsetén is.

 

A szabadalmat áprilisban egyezték be, majd október végén publikálták. Már a cím is gyanús: „Számítógéppel megvalósított módszer egy kép kitöltésére”, és a védjegy szerint a gépi tanulás bármilyen képen képes lesz „maszkokat” teremteni, hogy egyes szekciókat fel-, másokat pedig elfedjen, mert így módosíthatja a szükséges elemeket, illetve a hiányos, vagy korrupt adatok által „lyukas” területeken képes a folyamatokkal kitölteni a kérdéses szegmenseket. A gépi tanulás révén a hardver kevésbé lenne terhelve, és így nagyobb felbontás (mondjuk 8K) is elérhető lenne anélkül, hogy a folyamatokhoz szükséges időre vagy erőforrásra szükség lenne.

A szabadalom során többször is megnevezik a virtuális valóságot, például amiatt is, hogy jóval nagyobb számítási teljesítmény kell egy headsetnek egy megfelelő minőségű látványért mint egy számítógépes monitornak, ugyanis a VR-headseteknek két külön kijelzőt kell élesítenie, közel a felhasználó szemeihez, és ezeket nagyobb frame rate-eken kell futtatni, aminek jóvoltából terhelésből nincsen hiány.

A gépi tanulású folyamat pedig kevesebb számítási teljesítményt igényelne, és eközben nem áldozná fel a képminőséget, így a felhasználói kényelem és az immerzió megmaradhatna. Ez az előző generációs (2016-os) PlayStation VR, továbbá a 2D-s PlayStation 5-játékokban valós időben fel tudná skálázni a felbontást teljesítményromlás nélkül. Ez hasonló az Nvidia DLSS (Deep Learning Super Sampling) technológiájához, amit a cég modern videókártyáiban megtalálhatunk…

A GamesRadar kiemelte, hogy Andy Bigostól származik a szabadalom, aki a Sony vezető főmérnöke, és a LinkedInjén olvashatjuk, hogy a PlayStation 5 valós időben történő gépi tanulás és neurális renderelés grafikai alkalmazásán dolgozik. Ebből adódóan ki lehet nyugodtan mondani: ez a technológia a PlayStation 5-höz, továbbá a hivatalos névvel még nem rendelkező PlayStation VR 2-höz készül.

Mindez még nem hivatalos… de többnyire mégis az. Vajon a Sony fel fogja-e használni ezt? Nagy eséllyel igen.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu