A Ubisoft Canada fizetésemeléssel próbálja maradásra bírni elégedetlen alkalmazottait

A Ubisoft Canada bejelentette, hogy emelni fogja a stúdióiban dolgozók fizetését: de vajon valóban a”régióban növekvő versenyre” reagálnak ezzel a lépéssel?

 

 

A valós helyzet inkább az lehet, hogy a Ubisoft Canada próbálja megtartani a tapasztaltabb fejlesztőiket, akik közül egyre többen tervezik elhagyni a céget. Erre utal, hogy forrásaink szerint éppen az eddig is legjobban kereső alkalmazottak kaphatják majd a legnagyobb emelést.

Úgy tudni, a fizetésemelések azonnal életbe lépnek, az első kifizetés november végén esedékes. Amint a Kotaku beszámolójából kiderül, a dolgozók emellett több éves szabadságot is igényelhetnek majd, és a szülési szabadság alatt is jobb fizetést kapnak.

Az emelések pontos összege attól függően változik majd, hogy az adott alkalmazott milyen pozícióban van a vállalatnál. Az ABetterUbisoft nevű munkavállalói csoport szerint a junior alkalmazottak 5-7%-os emelést kapnak, míg a seniorok fizetése akár 20%-kal is nőhet. Ez a lépés azonban, úgy tűnik, nagy valószínűséggel csupán tovább rontja a vállalatnál évek óta tapasztalható egyenlőtlenséget.

Az ABetterUbisoft úgy véli, hogy mindez semmit sem tesz a legfontosabb követeléseik kielégítésérének érdekében. Nyilatkozatában a csoport a következőket mondta:

„Ezek a lépések egyáltalán nem foglalkoznak az ABetterUbisoft legfontosabb követeléseivel. Ráadásul azáltal, hogy a fizetésemeléseket a felsővezetők javára súlyozzák, a vezetőség tovább növeli a szakadékot a magasan és alacsonyan fizetett dolgozók között.”

A Ubisoft a Kotaku cikkére a következő közleményben reagált:

„A Ubisoft mindig is vezető szerepet töltött be Kanadában, és büszkék vagyunk arra, hogy hat stúdióval az iparág élén állunk, először Quebecben kezdtük, majd Ontario, Manitoba és Új-Skócia felé terjeszkedtünk. Ez az első a számos kezdeményezés közül, amelyet egy versenyképesebb munkáltatói ajánlat biztosítása érdekében és a szélesebb körű, folyamatban lévő változásaink részeként jelentünk be.”

„Ezek a változások – többek között a több szabadidő, a hibrid, rugalmas munkamodell, a kibővített szülési szabadság – megerősítik elkötelezettségünket munkavállalóink mentális és fizikai egészsége iránt. Hiszünk abban, hogy a nyitottságot, az innovációt és a kreativitást ösztönző kultúra megteremtése azzal kezdődik, hogy kiegyensúlyozottabb megközelítést kínálunk a munkavállalóknak a magán- és a szakmai életükhöz.”

A Kotaku forrásai szerint a Ubisofttól az elmúlt években folyamatosan távoztak tehetséges, tapasztalt fejlesztők. A 2020-ban felröppent vádak mellett ezek a távozások a globális világjárványban tapasztalható általános felmondási hullám részeként is jelentkezhettek, és a tehetségekért folyó verseny is egyre jobban kiéleződik az olyan cégek között, mint a Google, a Facebook, a Riot Games és a Tencent.

Forrás: Kotaku

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu