A vártnál korábban indul el a Halo Infinite multiplayer szegmense?

A 343 Industries és a Microsoft meglephet bennünket: nem biztos, hogy decemberig várnunk kell, hogy nekiülhessünk a Halo új felvonásának egyik elemének.

 

A Halo Infinite multiplayer komponenséről már régóta tudjuk, hogy free-to-play lesz, amivel a redmondi cég is próbára teszi magát a lassan mindegyik kiadó által megtolt F2P-piacon (a Sony még nincs ott, de a tervei között ott van a terjeszkedés ezen a fronton). Most viszont új pletykákat hallunk egyszerre több helyről is, de mi csak egyiküket linkeljük.

Ugye november tizenötödikén lesz pont húsz éves a Halo franchise, ugyanis 2001. november 15-én jött ki az első rész, a Halo: Combat Evolved (legalábbis Észak-Amerikában), ami az eredeti Xbox nyitócímei között elég szépen megállta a helyét. Húsz évvel később, tehát most hétfőn pedig az Xbox Series X Halo Infinite Limited Edition bundle is elérhetővé válik, és korábban volt egy furcsa Halo Infinite Early Access Digital bundle is, amit a Microsoft gyorsan eltávolított a Microsoft Store-ról. Az első hét, ahol a Yoroi páncél megszerezhető lesz, az november 23-29-e, ezt a január 4-10, illetve a február 1-7 közötti időszak követi.

Furcsán hangzik, hogy a Halo Infinite mellé gyártott, limitált kiadású Xbox Series X konzol közel egy hónappal a játék rajtja előtt már kapható lesz, de itt jön az érdekesség: a pletykák ugyanis azt mondják, hogy a Halo Infinite multiplayer része már november tizenötödikétől, meglepetésszerűen fog elrajtolni! Ha ez igaz, akkor a Microsoft komoly lépéssel támadhatja le a belső nézetű lövöldözős játékok piacát, hiszen a Halo egy eléggé népszerű franchise (igaz, talán nem annyira, mint a 2000-es évek közepén), és egy ingyenes multiplayer csak segítene Phil Spenceréknek.

Ez persze nem hivatalos, de mivel nincs sok idő az igazság kiderítéséig, talán érdemes ezúttal bizakodni a pletykákban. Ami viszont hivatalos, az a Halo Infinite megjelenési dátuma: december 8-án tér vissza Master Chief Xbox Seriesen, PC-n és Xbox One-on, de az Xbox Game Passban, továbbá az Xbox Cloud Gamingben is ott lesz, hogy akár felhőből is gyakjuk a népet.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu