Törlés előtt áll a Beyond Good & Evil 2?

Michel Ancel nélkül nincsen igazi kapitány a fedélzeten: állítólag a Ubisoft nincs messze attól, hogy búcsút vegyen az évek óta bejelentett, de még mindig egyhelyben álló Beyond Good & Evil 2-től.

 

Már több mint nyolc éve készülget a régóta várt Beyond Good & Evil folytatás, aminek keresztbe tehetett a Rayman után ezt a franchise-ot is létrehozó Michel Ancel távozása (a most már a vadvilággal foglalkozó egyén egyike volt azoknak, akit zaklatással vádoltak a tavalyi Ubisoft-botrányban), és legyünk őszinték: ez nem egy olyan játék, amiról olyan gyakran hallunk, miközben legalább a Skull & Bones a szingapúri stúdióban lassan (újra)alakul.

Lehetne mondani, hogy jaj, biztosan ez lesz a Ubisoft egyik AAAA játéka (az ott négy darab A betű akart lenni), de Tom Henderson a Twitteren nem olyan optimista. Azt írja ugyanis, hogy egyfajta fejlesztési krízisbe zuhant a Beyond Good & Evil 2, ugyanis nincsen kreatív irányzék mögötte a kezdetek óta, de Ancel tavaly szeptemberi kilépője csak rontott a helyzeten. Henderson hozzátette, hogy a játék nem illeszkedik a francia kiadó ambícióiba és a jövőbeli játékainak terveibe. Ezért nem véletlen, hogy Skull & Bones 2.0-nak gúnyolják a játékot, és bár még nem törölték hivatalosan, de több fejlesztő is már arra vár, hogy a Ubisoft mikor távolítja el a tervei közül az eredeti Beyond Good & Evilt, ami talán túlzottan is elkanyarodott.

A Beyond Good & Evil 2-t hiába évekkel ezelőtt jelentették be, és elvileg a 2023-2024-es üzleti évben kellene megjelennie, és arról sem tudunk, hogy mire adná ki a Ubisoft (a PlayStation 5, Xbox Series, PC, Google Stadia, Amazon Luna kvintett tűnik reálisnak…), de valószínűleg tényleg a szemetesben fogja végezni a projekt, mert innen nem látjuk, hogy a francia cég miképp tudná visszahozni működőképessé a koncepciót.

És most eszünkbe jutott valami, ami lehet a tipikus kínos kérdés is: a korábban meghirdetett zenei program során akkor a Ubisoft bukja a zenéket, és azok felhasználatlanok maradnak?

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu