Több évre a megjelenéstől a Beyond Good & Evil 2?

Egyszer volt, hol nem volt, egyszer pedig nem volt: a Beyond Good & Evil 2-ről valami ellentétest hallottuk, mint az eggyel ezelőtti pletykától.

 

Tom Henderson volt az, aki legutóbb megkongatta Michel Ancel hagyatéka felett a vészharangot, ugyanis ott szerinte már csak idő kérdése volt, hogy a Ubisoft kihúzza a szőnyeget az AAAA-nak nevezett projekt alól, mert nincs sok kreatív vezetőség felette, miután a zaklatási botrány során magától távozó Ancel tavaly szeptemberben visszavonult a játékipartól. Most viszont olyasmit írt a Twitteren, ami nem erre utal.

Hendersont felkereste egy fejlesztő, miután ő a Beyond Good & Evil 2-ről tweetelt. Az értelemszerűen névtelenséget kérő fejlesztő szerint a játék továbbra is fejlesztés alatt áll. Ami viszont már kezd szomorú, sőt, lassan már inkább nevetséges lenni: több évre van még attól, hogy elkészüljön. Ő azt hallotta, hogy Ancel nélkül is haladnak a projekttel, de 2024-2025 tájékán tehetnek csak a fejlesztés végére egy pontot. És mivel az is még több évre van tőlünk, egyrészt ez rengeteg pénzt elvihet fejlesztésileg, másrészt pedig pontosan emiatt dönthet mégis úgy a francia kiadó, hogy (az ő forradalmi korszakukhoz méltóan) nyaktiló (guillotine…) segítségével megszabadulnak az egésztől.

Kiemelnénk, hogy a játékot 2008-ban jelentette még be a Ubisoft. Tehát azóta majdnem két teljes konzolgeneráció eltelt. Itt most idéznénk magunkat a legutóbbi hírből: „A Beyond Good & Evil 2 hiába lett évekkel ezelőtt bejelentve, és elvileg a 2023-2024-es üzleti évben fog megjelenni, és arról sem tudunk, hogy mire adná ki a Ubisoft (a PlayStation 5, Xbox Series, PC, Google Stadia, Amazon Luna kvintett tűnik reálisnak…), de valószínűleg tényleg a szemetesben fogja végezni a projekt, mert innen nem látjuk, hogy a francia cég miképp tudná visszahozni működőképessé a koncepciót.” Úgyhogy a pletyka egy üzleti évvel későbbre eltolta a játékot…

Lesz-e még ebből valami? Kételkedni nem árt, és ebben az esetben talán ez a legjobb döntés.

Forrás: WCCFTech

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu