Hiányolod a Platinum Trophy-t Xboxon? A vállalat saját verziót szeretne konzoljaira [VIDEO]

A vállalat szeretné jutalmazni az elkötelezett játékosokat, méghozzá a PlayStation Platinum Trophy-jához hasonló módon.

 

 

Kevés olyan kielégítő érzés létezik, mint egy játék 100%-os teljesítése, amiért a PlayStation gépein Platinum Trophy-t kapunk. Xbox konzolokon azonban ez utóbbit nem tapasztaljuk, a cég ugyanis másképp jutalmazza a játékok teljesítését. Szerencsére ez a jövőben megváltozhat, ugyanis egy, az elérhetőségre és stabilitásra fókuszáló Xbox Series frissítést követően a vállalat kifejezte szándékát, hogy létrehozza ennek a trófeának a saját verzióját.

Jason Ronald, az Xbox projektmenedzsmentért felelős igazgatója az Iron Lords podcastben nyilatkozott, ahol azt is bejelentette, hogy az Xbox az FPS Boost alternatíváit vizsgálja. Ennek kapcsán elmondta, hogy figyelnek a közösségre, és ezért keresik a módját annak, hogy egy olyan trófeát is be lehessen építeni, amellyel a játékosok 100%-os teljesítményét ünnepelhetik:

„Az eredmények azért érdekesek, mert mindenki másképp játszik egy játékkal.”

„Szóval megálltunk, hogy elgondolkodjunk azon, hogyan jutalmazzuk az embereket azért, mert úgy játszanak, ahogyan szeretnének játszani, és olyan játékokkal, amilyenekkel szeretnének játszani.”

Ronald így folytatja: „Vannak olyan játékosok, akik csak a többjátékos módot részesítik előnyben, szóval mit teszünk azért, hogy őket jutalmazzuk, megmutassuk a fejlődést és hasonló dolgokat?” Amihez hozzáteszi, hogy egyes játékosoknak pedig az a célja, hogy 100%-ban befejezzék a játékot: „Aztán vannak olyanok, mint én; én a befejezés híve vagyok, és mindent végig akarok csinálni egy játékban”.

Tehát mindezen kérdések mérlegelése után az Xbox azon gondolkodik, hogy a jövőben a Platinum megfelelőjét is alkalmazza: „Ma még nincs mit bejelentenünk, de mindenképpen magasan szerepel a prioritási listánkon, ahogy haladunk az előttünk álló úton”. Hiszen akadnak olyan játékosok, akik annyi trófeát halmoznak fel, hogy sikerül világrekordokat dönteniük, így ez a hozzáállás – és annak esetleges jutalmazása – a játékipar szerves részévé vált.

Nem az Xbox az egyetlen cég, amelyik érdeklődik az ilyen eredmények iránt, hiszen az Epic Games is kifejezte szándékát, hogy játékaiba beépíti ezt a fajta jutalmazási mechanizmust, amit már meg is tett néhány esetben.

Forrás: Iron Lords Podcast (YouTube)

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu