Xbox Cloud Gaming: élesebb vizualitás, de csak egy böngészőn!

A Clarity Boost néven futó technológia jóvoltából az eddigieknél élesebb képet kaphatunk, ha a Magyarországon is elérhető Xbox Game Pass Ultimate előfizetésünk segítségével a felhőből játszunk.

 

Az internetsebességek egyre gyorsabbak (hazánkban már több gigabites megoldásra is elő lehet fizetni, igaz, ehhez komolyabb kábelezés, illetve kellően erős hardver is szükségeltetik), de a felhőből való játék során a képminőség nem mindig a legjobb. A Microsoft ezt nem úgy akarta áthidalni, hogy egy nagyobb felbontásban közvetíti a képkockákat nekünk, hanem bevetett egy trükköt: az Xbox Cloud Gaming Clarity Boost ugyanis egy képélesítő szűrő, amivel a böngészőben erősíti a látványt. A redmondiak részleteket sajnos nem közöltek, de a két, összehasonlításra használt képen látható a különbség.

A technológia jelenleg kizárólag a Microsoft Edge-ben érhető el. Mivel ez egy Chromium-alapú böngésző, Phil Spencerék idővel biztosan elérhetővé teszik a megoldásukat a Google Chrome-ban, az Operában, és az összes, Chromium-alapú browserben. A Microsoft posztja szerint jobb élményt kaphatunk a kizárólag a Microsoft Edge-ben elérhető optimalizációk segítségével, mert így állítólag, ha a felhőből játszunk, az optimális kinézetet és érzést kapjuk a Clarity Boosttal.

Ez most csak a Microsoft Edge Canary-ban érhető el, ugyanis ebben találhatjuk meg a felhős játékok optimalizációját: több, kliensoldalú skálázási javítás van, amivel a stream képminősége jobb lett. A „zöldek” szerint 2022-re az összes Microsoft Edge-felhasználó számára biztosítani fogják az új funkciókat. Töltsük le a Microsoft Edge Canary verzióját (ez amúgy a Mozilla Firefox Nightly buildjének, az alfa kiadásnak felelne meg…), aztán az edge://settings/help címmel ellenőrizzük, hogy minimum a 96.0.1033.0 verziót használjuk, majd menjünk az www.xbox.com/play weboldalra, jelentkezzünk be (kell egy Game Pass Ultimate-előfizetés hozzá), kezdjünk játszani, nyissuk meg a többi lehetőséget (more actions (…)) kínáló menüt, majd kapcsoljuk be a Clarity Boostot.

Ez nem rossz lépés, de azért később elvárható, hogy a többi böngészőben is elérhető legyen a Clarity Boost… vagy ezzel akar a Microsoft a browserpiacon nagyobb részesedést elérni?

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu