Mobilra is tervezte a Sony a PlayStation Now-ot!

A felhős szolgáltatás az Epic Games és Apple között folytatódó peres eljárás kapcsán fedett fel magáról a Sony korábbi, azóta elvetett terveket.

 

A The Verge talált rá az Epic és az Apple közötti per kapcsán benyújtott dokumentumok között arra, amiből megtudhattuk a Sony PlayStation Now-hoz köthető tervét, amit teljes mértékben múlt időben kell kezelni, ugyanis a cég 2017-ben fontolgatta a játékstreamelés elérhetőségének bővítését, nem pedig mostanában…

A dokumentum szerint PlayStation 3-as éS PlayStation 4-es játékok juthattak volna el iOS-re és Androidra. Az Apple bennfentes információkkal rendelkezett erről, ugyanis az irat a PlayStation Now szolgáltatását konzolos és mobilos előfizetésnek nevezte, és ha a tervet ki tudta volna vitelezni a Sony, akkor kapásból több mint 450 PS3-as alkotás lett volna streamelhető, és idővel PlayStation 4-es termékekkel is bővült volna a lista.

A PlayStation Now korábban PlayStation TV-re (emlékszik még bárki is erre? ez lényegében egy TV-re köthető PlayStation Vita volt), okos TV-kre (Sony Bravia, Samsung…), továbbá a Sony Blu-ray lejátszóira is elérhető volt a PlayStation 3 és a PlayStation Vita mellett, de 2017-ben korlátozta a Sony az egészet PlayStation 4-re és PC-re. Nem tudjuk, hogy a szolgáltatás ezután bővült volna az iOS/Android duóval (ugyanis a PS4/PC korlátozást 2017 augusztusában ejtette meg a Sony, fél évvel a bejelentés után).

Lehet azért mobilon is játszani PlayStationös játékokkal, de ahhoz kell minimum egy PlayStation 4, vagy egy PlayStation 5, ugyanis a PlayStation Remote app segítségével iOS-en és Androidon is nyúzhatjuk a konzolunkon keresztül „a kék csapat” alkotásait. De az messze van attól, amit a PlayStation Now kínál (PlayStation 2, PlayStation 3, PlayStation 4 játékok) alapból, úgyhogy ez ilyen végső megoldásnak mondható, semmi másnak.

Csak nem Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatójának ötlete volt ennek elkaszabolása? Elvégre ő volt az, akinek néhány éve volt a „ki játszana ezekkel” gondolat a PS1-es és PS2-es Gran Turismo játékok láttán, elítélve a visszamenőleges játéktámogatást.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu