Végre megéri venni egy Teslát – fut rajta az első Sonic-játék!

Úgy bizony, a Tesla a legújabb frissítésben hozzáadta a SEGA első Sonic the Hedgehog-játékát. Most már csak az autót kell megvenned hozzá.

 

 

Elképzelted valaha, hogy egy olyan kultikus címmel, mint a Sonic, egyszer majd az autódon játszhatsz? Te sem? Nem baj, mert a technikai fejlődés szárnyal, a Tesla autók pedig nagyon erős szoftverrel rendelkeznek, némelyikük a PS5-öshöz hasonló funkciókkal bír. Ennek hatására rengeteg játékot láthatunk ezekben a járművekben futni, valamint cégek közötti együttműködéseket, hogy mely programok juthassanak el az egyes járművek tulajdonosaihoz.

Így történt ez a Sonic The Hedgehog  – a szériának legutóbb a Colors: Ultimate részét próbáltuk – esetében is, amely a legújabb frissítéssel érkezik a Teslához. Ahogy arról a Nintendo Life beszámolt, a SEGA megállapodott, hogy a márka szoftverével, a Tesla Arcade rendszeren keresztül hozza el klasszikusát, ahol az futhat majd.

Maga a Tesla-tulajdonos Elon Musk (sok más nagy értékű dolog mellett) egy furcsa fotómontázs képpel ünnepelte az üzletet, amelyen megragadja az alkalmat, hogy ismét gúnyt űzzön Bernie Sanders amerikai politikusból, akivel rendszeresen összeütközésbe kerül:

„Készüljetek, Sonic-rajongók! A SEGA bejelenti a Teslával való partnerségét, hogy a Sonic The Hedgehog 1, a játék, amivel minden kezdődött, eljusson a Tesla autókhoz a meglévő és a hamarosan megjelenő modellekhez” – áll a SEGA közleményében. „Az utasok a klasszikus zónákon keresztül villámgyorsan száguldva válhatnak majd játékossá, azzal a céllal, hogy legyőzzék az ellenséget…”

„…hogy megmentsék a világot a gonosz Dr. Eggman terveitől.”

Azt viszont tisztázták, hogy az autó USB-portjain keresztül egy kontrollert kell majd csatlakoztatni az ikonikus cím lejátszásához – nem, a kormánykerék még nem alakul át controllerré – , amely csatlakozott a már meglévő, számos más játékot támogató, kiterjedt könyvtárhoz.

Láttuk például a Cyberpunk 2077-et egy Teslán futni, a modellek elérik a 10 teraflopos grafikai feldolgozási teljesítményt. Mindezt jelenleg egyes szervek vizsgálják, akik úgy vélik, hogy az autóban való játéklehetőség nem biztonságos a vezetés szempontjából, még akkor sem, ha csak az utasok játszhatnak (egyelőre).

Forrás: Nintendo Life

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu