Horizon Forbidden West: több időt is eltölthetünk a fontosabb karakterekkel

A Sony Interactive Entertainment és a Guerrilla Games elkezdte a Horizon Forbidden West komolyabb marketingjét.

 

A WCCFTech a Game Informer 342. számából idézett egy interjúból, ugyanis a Horizon Forbidden West, a Horizon Zero Dawn folytatása címlapsztori lett a külföldön ismert folyóiratban. Ben McCaw, a narratíva rendezője arról beszélt például, hogy a városok élénkebbek lesznek Aloy történetének következő fejezetében, ugyanis a Guerrilla a civileket és a letelepedési helyeket erősítette egy jobb közösségi szisztémával, az animációk is javultak, a hangzás is erősebb lett, és így szerinte minden hitelesebbnek és élőbbnek hathat.

McCaw hozzátette, hogy egy kiemelt változás lesz a két Horizon között az időmennyiség, amit a fontosabb karakterekkel töltünk el. Ezt a Guerrilla elvileg konzisztens, stabil módon igyekezte a játékban megvalósítani. Itt nem csak a fő küldetés során utunkban levő karakterekre kell gondolni, ugyanis több, mellékküldetésben felbukkanó személy esetében is ezt a mentalitást követte a holland stúdió. Röviden: nem fognak egyetlen küldetés után eltűnni mellőlünk. Persze itt fontos lesz, a megfelelően megírt karakter is, hiszen ha ránk erőltetett módon lesz valaki jelen, az inkább lesz hangulatromboló mint pozitívum.

Aloy megítélése jelentősen változott a Horizon Zero Dawn óta. Annak elején főhősnőnk ugyanis egy kívülálló volt a társadalomban: mindenki lebecsülte, de azóta sokak szemében nagyot nőtt a karakter. Emiatt Megmentőnek (Savior) hívják gyakran a Horizon Forbidden Westben, ami azért több felelősséget is maga után von. Aloy az anyafigurája, Elizabet Sobek szintjérefel szeretne nőni, és emiatt mindent meg fog tenni, hogy megmentse a világot, akár egyedül is, ugyanis megmentőnek lenni magánnyal jár. A többiekkel való kapcsolata miatt éri meg, hogy megmentse a világot.

A Horizon Forbidden West a nagy februári játékdarálóban fog érkezni, ugyanis február 18-ától lesz kapható PlayStation 5-re és PlayStation 4-re. A Game Informer jóvoltából öt új képet is láthatunk a Guerrilla Games következő nagy dobásából.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu