Az Abandoned nem lesz AAA játék, így álljunk hozzá!

Hasan Kahraman, a Blue Box Game Studios vezetője hosszú idő után megtörte a csendet az Abandoned játékkal kapcsolatban, és elég komolyan felemelte a szavát a panaszkodókkal szemben.

 

Kahraman a Twitteren több tweeten keresztül fejtette ki gondolatait. Szerinte az embereknek igazán le kéne csillapodniuk, ugyanis a mérgező, negatív hozzáállás sok feszültséget és stresszt okoz. Megérti, hogy néhányan dühösek, de a stúdió (stúdiók…?) keményen dolgoznak azon, hogy valami élvezhetőt teremtsenek, és ehhez időre van szükségük. Bocsánatot kért, de úgy érezte, hogy ezt ki kellett mondania.

A PlayStation 5-ösök átvertnek érezhetik magukat, mert mindössze egy öt másodperces teaser videót kaptak (itt zárójelesen megjegyeznénk, hogy a valós idejű élmény app önmagában is túl nagy hírverést okozott… kicsit később ez a gondolat támasztékot is kap; a videó amúgy a Twitterre feltöltöttel megegyező volt), amiért ő és a Blue Box is bocsánatot kér. Ezt is megérti, de sokan vannak, akik panaszkodnak, miközben nem rendelkeznek PlayStation 5-tel.

Az Abandonedhoz (már ha ez lesz a neve, ugyebár…) saját kezűleg alkotott tartalmakat használnak. Az áprilisi teaser láttán ne gondoljuk azt, hogy az egész játék egy asset flip lesz. Feltette a kérdést, hogy miért tart sok ideig, hogy megmutassanak valamit: mert valami jót szeretnének bemutatni nekünk. Hozzátette, hogy a Blue Box egy indie stúdió (és itt ternénk vissza az Abandoned Realtime Experience apphoz… ha indie, mire fel ez a hírverés?), és emiatt ne számítsunk egy AAA játékra. Sajátosan szeretnék a dolgaikat megvalósítani, ami eddig nem ment valami jól, de ezen is dolgoznak.

Ha szerinte átverés áldozatai lettünk, ismét bocsánatot kért ezért, mert nem ez volt a célja, és nem akarta, hogy mindez bekövetkezzen. Mindenkit arra kért, hogy nyugodjon meg és várjon, mert jön az Abandoned, ezt meg is ígérte. Élvezzük az életet, játsszunk menő játékokkal, nézzünk meg egy filmet, töltsünk időt a szeretteinkkel, gyúrjunk, ilyesmi. Elnézést kért a hosszú üzenetért, de Kahraman úgy gondolta, hogy ezt meg kellett velünk osztania, mert ennyire elfajult a helyzet.

A Blue Box a blogján még leírta, hogy az Abandoned Realtime Experience app egy frissítésen esik majd át, hogy jobb felhasználói élményt nyújtson, és így egy techdemo is be fog majd gurulni. Az audiovizualitást és a DualSense élményét kívánják majd ezzel bemutatni. A prológus pedig március végére (korábban írtuk: február 1-jén?) elvileg megérkezik PlayStation 5-re. A stúdió nem akarja elkövetni az eddigi hibáit (túl korai bejelentések, halasztások…).

Forrás: JVL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu