TESZT – A Ratchet & Clank: Rift Apart egyike azon ritka akciójátékoknak, amelyek révén ismét átéled azt az érzést, amikor vasárnap reggel kivetett az ágy és a kedvenc rajzfilmjeidet nézegetted a Cartoon Networkon, miközben valamilyen édességet majszoltál.

A hihetetlen adrenalinpumpa egyik izgalmas élménye a másik után következik, amikor vakmerő sebességgel száguldozol a síneken, egyre nevetségesebb fegyverekkel szállsz szembe a gonosz idegen lények hatalmas hordáival, és a Rift Tetherrel dimenziószakadásokon repülsz át. Amikor megállsz egy lélegzetvételnyi időre, hogy vegyél egy új fegyvert, vagy levadássz egy-egy gyűjtögetnivalót, akkor tudsz egy pillanatra ledöbbenni azon, hogy mennyire átkozottul szép is ez a játék. Ratchet, a „lombax” még sosem nézett ki ennyire döbbenetesen realisztikusan szőrösnek, de Clank, a robot, sem csillogott ennyire… robotszerűen, hogy még C3PO is elsápadna az irigységtől.

A dinamikus duónak ezúttal nagy problémája akadt. Egy Dimensionator nevű eszköznek és Dr. Nefarious beavatkozásának köszönhetően az általuk ismert világ, dimenziókatasztrófa előtt áll. Hasadékok nyíltak alternatív dimenziókba, a bátor páros szétvált, a Dimensionator pedig megsemmisült. Tökéletes előkészület egy kis interdimenzionális őrülethez, és ügyes módja annak, hogy bemutassuk Rivetet, Ratchet ellenpárját a világuk egy olyan változatában, amelyet egy sokkal sikeresebb Nefarious irányít. És igen, ebben is nagy fegyverek lesznek, amelyek vicces dolgokat művelnek.

Egy lombaxnál még jobb a kettő!

A történet szerint Ratchet és Rivet: a két lombax között váltogatva utazhatsz a különböző bolygók között, hogy megpróbáld megtalálni a módját egy új Dimensionator építésének, és megállítsd az egész világ összeomlását. Van egy fő küldetéssorozat, amit követned kell, opcionális mellékküldetések (amiket végre fogsz hajtani, mert valahogy az Insomniac Gamesnek sikerült mindegyiket vérbeli játékélménnyé varázsolnia), és a szokásos ritka cuccok és hozzávalók gyűjtögetés a fegyverek fejlesztéséhez, és aranycsavarok, amikkel olyan extrákat oldhatsz fel, mint a látvány feldobó vizuális szűrők. Ezúttal is vannak zsebdimenziók, apró puzzle-dobozok platformozással, ahol, ha eljutsz a végére, egy új páncéldarabbal jutalmaznak Ratchet vagy Rivet számára.

Emellett Clanknek sokszor Lemmings-stílusú logikai feladatokat kell megoldania, akinek saját maga apró verzióit kell irányítania az különféle agyament akadályokat felsorakoztató pályákon keresztül. Egy Glitch nevű kis robotpajtásoddal megjavíthatod az elromlott számítógépeket, és egy miniatűr világba kerülsz, ahol vírusokat robbanthatsz és tűzfalakat dönthetsz le. Őszintén szólva, olyan sok minden van ebbe a játékba csomagolva, hogy nem győzöd majd kapkodni a fejed.

A bolygó lombax új bolygókon

A változatosság a főjátékra is kiterjed. Minden bolygónak sajátos hangulata és környezete van, és a játék minden fordulóban dob valami új felfedezési lehetőséget. Lehet, hogy egy dinoszaurusz-szerű lóháton repülsz, vagy rakétacsizmával és a köteleddel száguldasz át ősi hegyi ösvényeken, mielőtt azok összeomlanának. Személyes kedvenc pillanatom egy sötét űrállomáson való átkúszás volt, ahol valami dühös és kellemetlen dolog üldözött, de a dimenzióugrásoknak köszönhetően biztonságban átjutottam.

Az egyetlen probléma a játékban, hogy az ellenséges lények időnként elakadnak a tereptárgyakban, vagy az ajtókban. Az egyik mellékküldetésnél néhány ellenség, akit el kellett takarítani, elakadt egy lávatócsa szélén, egy másiknál pedig egy rémálomszerű dög, amit meg kellett keresni és elpusztítani akadt be valahova, megint egy másiknál pedig egy másik ellenség. Hallottam őket, de nem tudtam eljutni hozzájuk, hogy kiiktassam őket és továbblépjek a történetben. Ilyenkor hangosan káromkodtam (barátnőm legnagyobb örömére…) aztán újraindítottam checkpoinkat, mire sikerült szétlőnöm a különösen buta ellenséget, mielőtt az ajtó becsukódott volna.

„Fegyvereket… még több fegyvert!” (Mátrix)

Természetesen a sorozat mindig is híres volt a fegyvereiről. Bár nekem mindig hiányozni fog a Groovitron diszkópisztoly a Ratchet and Clank Future: Tools of Destructionből, az új Topiary Sprinkler kesztyű azonban igazán közel áll hozzám. Ez a mókás fegyver olyan locsolót lő ki, amely bármelyik ellenséget gyönyörű kerti sövénnyé változtatja, virágokkal és lehulló levelekkel egyetemben, amíg a csavarkulcsoddal rájuk nem csapsz. Van valami különösen perverz és kielégítő abban, amikor egy óriási, gonosz űrhajót olyan kerti cuccá változtatsz, ami jól mutatna a nagyi pázsitján.

Másrészről, minél többet játszol, annál inkább rájössz, hogy a játékban felfedezhető egy stratégia a fegyverek megfelelő fejlesztéséhez és cseréjéhez is. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen gyilkolóeszközt használsz az adott gonosz űrlény kiiktatásához. Nem Counter-Strike szintű taktikai tudatosságról beszélünk, de azért nem árt, ha jó taktikai érzékkel cserélgeted a fegyvereidet, mert nem elég csak úgy össze-vissza puffogtatni és robbantgatni. Ki kell tapasztalni a fegyvereket, különben hamar fűbe haraphatunk. A csatatéren lévő dimenzióhasadékok, illetve dimenziókötél-használati képessége is hozzátesz egy kis pluszt, így gyorsan az ellenség mögé kerülhetsz, kikerülheted a megatámadásokat, és egy gombnyomás sebességével elérheted a platformokat.

Mint egy Pixar-film

A játék még a nagy sebességű tempó ellenére is egyfolytában döbbenetesen jól néz ki. Tényleg – közhely ide, vagy oda – de ez „olyan mint egy Pixar-film” – egészen elképesztő a látvány. A sorozat mindig is mércéje volt annak, hogy a PlayStation-exkluzívok mire képesek egy új konzol erejével, és a Ratchet and Clank: Rift Apart fenntartja ezt a hagyományt. A karakterek színesek és kifejezőek, a világ kidolgozása döbbenetesen részletgazdag, bármilyen bolygón is járunk, és gyakran azon kaptam magam, hogy csak azért botlottam bele egy-egy gyűjthető tárgyba, mert bolyongtam, hogy minél több tájat megnézzek.

Másrészről a játék tökéletes techdemó a DualSense adaptív ravaszainak is, amelyek sokkal realsztikusabb visszajelzést adnak a fegyverekről és akciókról, és olyan jeleket küldenek az agyadnak, amelyekről észre sem veszed, hogy kapod őket. Lövést adsz le, ellenállást érzel a ravasz ujjad alatt, és tudod, hogy ha tovább nyomod, nagyobb lövést kapsz. Még mindig hatalmas rajongója vagyok a PS5 haptikus visszajelzésében rejlő lehetőségeknek, és a Ratchet and Clank: Rift Apart nagyszerű bizonyíték arra nézve, hogy ha egy adott játék tényleg támogatja a DualSense képességeit, akkor az micsoda elképesztően felemelő élmény lehet és ettől mennyire jobban bele tudjuk élni magunkat az akció és kaland forgatagába.

A külsőségek és a csicsás technológia mellett úgy érzem, hogy a sorozat történetmesélése is igazán fejlődött a Ratchet and Clankkel: Rift Apartban. Ne értsetek félre, mindig is szerettem a lombaxot és robotsegédjét, de ez sosem volt egy olyan sorozat, amivel érzelmileg elköteleztem volna magam a következő feloldható fegyver utáni vágyakozáson túl. Ezúttal viszont teljesen beleéltem magam, különösen, amikor a depressziós robottárs, Kit történetéről volt szó. Napszítta sárga testével és komor hangulatával korunk ikonja, és igazán izgultam is érte, hogy boldog véget érjen a története.

Úgy érzem, mintha az Insomniac írói a legújabb Marvel-filmek ihlették volna meg, mert a pörgős akció és a remek sztori tényleg kéz-a-kézben járnak ebben a játékban. Engem, aki enyhén szólva sem rajongok a sorozatért, most minden eddiginél magához láncolt ez a rész, és remélem, hogy hamarosan sokkal többet láthatunk a következő részből.

-BadSector-

Kiadó: Sony Interactive Entertainment

Fejlesztő: Insomniac Games

Stílus: TPS akció-kaland

Megjelenés: 2021. június 11.