Sam Lake lehetett az ihlet? – Öt szempont, amely alapján a Max Payne alkotója hasonlít az „új” Neóra

VÉLEMÉNY – Mivel a Mátrix: Feltámadásokban Thomas Anderson, alias Neo egy híres videójátékfejlesztő, természetesen elkezdett járni az agyunk itt a theGeek szerkesztőségében, hogy van-e olyan valódi, jól ismert videójátékfejlesztő, akire valamilyen szempontból jól illik a Keanu Reeves által megformált Thomas Anderson.

 

 

Nos, szerintünk ő nem más, mint Sami Jarvi, alias Sam Lake, a Remedy legendás designere és a Max Payne játékok és más Remedy címek atyja. Összeszedtünk öt érvet, amely alapján Sam Lake feltűnően hasonlít a középkorú Thomas A. Andersonra, sőt, játékai a Mátrixhoz is többé-kevésbé köthetőek.

 

  1. Az első Max Payne, amely Sam Lake legfontosabb játéka volt, mindig is erősen kötődött az első Mátrixhoz, stílusában, hangulatában, illetve a bullet time effektusában is, amelyet a Mátrixban és a Max Payne-ben is szerepelt. A játék fejlesztését még 1996-ban, tehát a Matrix forgatása előtt kezdték, de végül a játék (több halasztás után is) 2001-ben jelent meg. A játékban több homage is megtalálható: például az egyik jelenetben egy ajtó robbanása feltűnően hasonlít ahhoz, ami a filmben látható, illetve a Matrix híres irodai lobby lövöldözéses jelenete is szerepel a játékban a „Nothing to Lose” nevű pályán. Összességében is elmondható, hogy a játék vizuális világa és effektjei sok tekintetben emlékeztetnek a Matrixra, de a bullet time effektus (amely hivatalosan a Warner tulajdonában van) mindenképpen egyértelmű kötődés.

 

  1. A Max Payne ugyanúgy trilógiát kapott, és hasonlóan ahhoz, amire a filmben a Matrix/Warner viszonylatban számítani lehetett (tehát, hogy elveszik az eredeti alkotóktól a készítés jogát), a franchise a Rockstarhoz került, és a harmadik részt már nem is a Remedy, hanem a Rockstar North fejlesztette – magyarán a Max Payne-nél megtörtént az, ami majdnem Lana Wachowskit is fenyegetett.

 

  1. Mivel nem volt pénz színészekre az első Max Payne-nél, a jóvágású, karizmatikus Sam Lake arcáról mintázták Max Payne fizimiskáját, tehát csakúgy, ahogy a Mátrix: Feltámadásokban, az első Max Payne-nél is „saját magát” rakta a játékba Lake – igaz, a játéknál nyilván csak a külsőségek terén.

 

  1. Sam Lake kicsit fiatalabb Keanu Reeves-nél, de nem sokkal: Reeves 57 éves, Lake 51. Mind a ketten a mai napig jó kondiban tartják magukat és ahogy a filmbéli Anderson is játékfejlesztő legenda, Sam Lake is annak tekinthető, nem csak a Max Payne, de olyan játékok révén is, mint az Alan Wake, a Quantum Break, vagy a Control. Lake egyébként szerepel az Alan Wake-ben is egyfajta kameóként: egy játékbeli talk show-ban arra kérik, hogy ismét vágja azt a legendás vicsort, amelyet az első Max Payne-ben egyfolytában láthattunk és ezt meg is teszi. Sam Lake tehát igazi designersztár, aki persze saját magát is ilyen önirónikus megnyilvánulásokkal is cikizi.

 

  1. Az összes Remedy játékra valahogy jellemző volt az a sci-fibe hajló misztikusság, ami Mátrixnak is jellemzője, de ez különösen igaz a Quantum Breakre, vagy a Controlra. Lake az összes játék koncepcióját és sztoriját írta, sokszor ő volt a kreatív igazgató és az executive producer is.

 

Persze, egyáltalán nem állítjuk, hogy Lana Wachowski fejében biztosan Sam Lake járt (vagy bármilyen konkrét fejlesztő), amikor testvérével és talán szüleikkel is közösen kitalálták a történetet, de az szinte biztos, hogy a Max Payne-t és annak híres fejlesztőjét ismerik.

 

 

 

Egy másik tippünk egyébként még David Perry lehetett, egy szintén a kilencvenes évek végén fiatal, most már 54 éves játékdesigner, aki annak idején szintén játékdesigner sztárnak számított – de mára már otthagyta az AAA játékok fejlesztését és a játékipar már eléggé elfelejtkezett róla. Wachowskiék azonban szinte biztosanan nem, mert a Shiny Entertaiment készítette az Enter the Matrixot, a Mátrix: Újratöltvéhez (a második Mátrixhoz) kötődő videójátékot és a Wachowski-testvérek rendkívül aktívan részt vettek a játék készítésében is. Igazi, Dave Perry külsőleg inkább Neo „főnökére”, Smith-re hasonlít, aki a játékfejlesztő cég főnöke.

Ez a két híres, jóvágású, akkoriban fiatal, ám napjainkra már az ötvenes éveiket taposó sztárdesigner tehát erős ihletet jelenthetett a Wachowski-éknak, akik egyébként is erősen kötődnek a gamervilághoz és több Mátrix-videójáték készítésében is aktívan részt vettek: Enter the Matrix, Matrix: The Path of Neo, Matrix: Online – utóbbi egy MMORPG volt és az eredeti, emberi Morpheus ebben a játékban történt halála kánonnak is számít, sokak szerint ezért sem szerepelt már Laurence Fishburne Morpheus-ként a filmben.

-BadSector-

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu