„Nem dőlnék be könnyen egy ilyen csalásnak” – Interjú Jordán Tamással és Blahó Gergővel

FILMINTERJÚ – Két külön korosztály és filmes tapasztalat: Blahó Gergővel és Jordán Tamással, Az unoka két főszereplőjével készítettünk interjút a film sajtóvetítése után.

 

theGeek: Nálunk elég mostoha műfaj a thriller, inkább a romkomok sikeresebbek a magyar nézők körében. Nektek mi a véleményetek erről a műfajról? Szívesen vettettek részt ebben a thrillerben és más thrillerekben is szerepelnétek a jövőben?

 

Blahó Gergő: Én nagyon szeretem a thrillereket, de ez egy nagyon nehéz műfaj. Ugyanis nagyon sokszor van az, hogy iszonyatosan jó a film, de az utolsó tíz perc úgy rontja el az egész filmet, hogy az valami félelmetes. Itt a forgatókönyv szépen, konzekvensen épült fel és tartotta meg a műfaj stílusjegyeit, jól ötvözve a karakterdrámával. Egyensúlyozott aközött, hogy bár ez egy thriller, de egyben egy fejlődéstörténet is.

 

theGeek: Mi a kedvenc thrillered, akár film, akár sorozat?

 

Blahó Gergő: A kedvencem, ami szerintem ebbe a műfajba sorolható Quentin Tarantino Aljas nyolcasa, sorozatban pedig a Stranger Things, de szigorúan az első évad. Tarantinot azért szeretem kifejezetten, mert zseniálisan tudja bemutatni a karaktereit a dialógusain keresztül.

 

theGeek: Én a Breaking Badet néztem most végig, amely egy nagyszerű, életszerű krimisorozat volt, remek színészekkel. Ti sorozatban mennyire szívesen vennétek részt? Akár thriller, akár más jellegű?

 

Jordán Tamás: A válasz egyrészt attól függ, hogy milyen sorozatról van-e szó, másrészt olyan anyagi helyzetbe kerülök-e, hogy rászorulok. Szerencsére nem vagyok jelenleg olyan helyzetben. Egy értékes, nívós, hasonlóan igényes sorozatban szívesen részt vennék. Nincs bajom a sorozat műfajával.

 

theGeek: Szerintetek mennyire működött a karakterietek között a színész kémia? Dolgoznátok-e együtt még más filmekben is közösen?

 

Blahó Gergő: Hatalmas élmény volt számomra Tamással dolgozni. Nagyon közvetlen és jó hangulatú partneri viszony alakult ki közöttünk és úgy érzem, hogy ez a közös jeleneteinkben abszolút érezhető.

 

theGeek: Ha hasonló helyzetbe kerülnétek, mint ez a két szereplő, hasonlóképpen reagálnátok is?

 

Jordán Tamás: Nagyon nehéz elképzelni, hogy egy ilyen helyzetbe kerüljek, de remélem, hogy olyan lélekjelenlétem lenne, mint amilyen anyukámnak volt, nagyjából húsz évvel ezelőtt. Fölhívta egy férfi és ezt kiabálta a telefonba: „Tamás vagyok, anya, anya nagyon nagy baj van!” Ő erre ezt válaszolta hidegvérrel: „Uram, ne is folytassa, az én Tamás fiam engem soha nem hívott anyának.” Visszatérve rám: nem dőlnék be nagyon könnyen egy hasonló átverésnek.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu