VRR-támogatást kap hamarosan a PlayStation 5?

Az Xbox One X-en, az Xbox Series X-en és az Xbox Series S-en már felbukkant technológia hamarosan a Sony konzolján, a PlayStation 5-ön is felütheti a fejét…

 

A HDTVTest néven futó YouTube-csatornán Vincent Teoh arról beszélt, hogy a Sony új televíziókkal készül a tavaszra. Ezek között van például az A90K is, ami szerinte VRR-támogatással rendelkezik, és ez egybe fog esni a PlayStation 5 firmware frissítésével is, amiben a változó képfrissítési ráta néven futó technológia is be fog jutni a 2020 novemberétől kapható konzolba (itt persze kiemeljük, hogy a Blu-ray meghajtót kispóroló PlayStation 5 Digital Edition is beleértendő).

Tavaly, nem sokkal a PlayStation 5 rajtja után a Sony már megerősítette, hogy a PS5 hardvere a HDMI 2.1-en keresztül támogatja a VRR-t, viszont ez gyárilag nem volt benne a konzolban, és még ma sem rendelkezik ezzel a technológiával a konzol. A Sony akkoriban még azt írta, hogy egy jövőbeli rendszerszoftver-frissítés segítségével a VRR-t támogató televíziókon alkalmazhatja a jobb élményt magával hozó funkciót a konzol.

Akkor itt érdemes lenne kifejteni, hogy pontosan mi is az a VRR. Nos, a legelején már megemlítettük, hogy a Microsoft konzoljaiban megtalálhatjuk ezt a funkciót, ami egyrészt eltávolítja a képtörést (magyarul: ha azt látjuk, hogy egy karakter előttünk a játékban egy pillanatra két részre bomlik egy vonalon, akkor épp képtörést tapasztaltunk), másrészt csökkenti az akadozást, harmadrészt pedig az input lagot is redukálja. (Itt értelemszerűen a kontroller és a konzol közötti „utasítás” időtartamának kivitelezésének csökkentésére kell gondolni.)

Érthetetlen, hogy a Sony hogy a csudába nem tudta megvalósítani a VRR-t kapásból a konzol megjelenésére. Talán a Microsoftnak volt valami exkluzivitása? Merő találgatás, nem tudni pontosan, hogy a kulisszák mögött mi is történt. Az viszont fix, hogy az új PlayStation 5 firmware még nem lett bejelentve, de ha ilyen pletykákat hallunk, talán február, március tájékán már be is érkezhet a letöltési listánkra az új rendszerszoftver.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu