A BioWare szeretné visszaszerezni hírnevét és a közösség bizalmát

Az Anthem és a Mass Effect: Andromeda után a BioWare-t már nem ugyanabban a fényben látják a rajongók…

 

 

A BioWare stúdió történetében több, igen pozitív fogadtatásban részesült cím is szerepel, mint például a Baldur’s Gate, a Star Wars: Knights of the Old Republic és a Mass Effect-trilógia. Azonban az olyan megjelenések után, mint a Mass Effect: Andromeda és az Anthem, a stúdió hírneve beárnyékolódott, illetve kiderült, hogy ők is tudnak hibázni. A csapat most igyekszik „tisztára mosni” a cég nevét.

„Megvannak a megfelelő emberek és a megfelelő megközelítés ahhoz, hogy ezt véghez vigyük” – Gary McKay

Gary McKay, a BioWare vezérigazgatója volt az, aki erről a vágyról beszélt, amiben a stúdió többi tagjával is osztozik. Amellett, hogy vissza akarják szerezni a hírnevüket, McKay megemlíti, hogy mindenki arra összpontosít, hogy visszanyerjék a rajongók és az egész közösség bizalmát, amely szorosan követi őket.

Ennek elérése érdekében McKay megosztja, hogy a stúdió számos terve között szerepel, hogy olyan minőségű játékokat szállítsanak, mint amilyenről a BioWare korábban ismert volt. „Azt akarjuk, hogy minden játékunk olyan reakciókat kapjon, mint amilyeneket a Mass Effect: Legendary Edition esetében láttunk” – tette hozzá McKay.

A GM úgy véli, hogy megvannak a „megfelelő embereik”, valamint a „megfelelő megközelítés”, hogy ezt elérjék. Továbbá McKay megemlíti, hogy az EA teljes támogatását élvezik ahhoz, hogy ezt az ígéretet teljesíteni tudják. „Küldetésünk, hogy >>olyan kalandokkal, konfliktusokkal és társakkal teli világokat hozzunk létre, amelyek arra inspirálnak, hogy a saját történeted hősévé válj<<„ – mondta.

Az új Mass Effect címet legutóbb az N7 Day ünnepségen láthattuk, egy több titkot is rejtő poszterrel. A cím elhagyja a Frostbite motort, és az Unreal Engine 5-ön fog futni. Sokaknak szintén okot adott az örömre, hogy a fentebb említett Mass Effect: Legendary Edition végre az Xbox Game Pass-ban is elérhetővé vált.

Forrás: Blog.BioWare.com

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu