PlayStation VR2 portot kap a Half-Life: Alyx?

A Valve VR-exkluzív Half-Life: Alyx játéka a pletykák szerint a Sony következő virtuális valóság-headsetére is meg fog jelenni.

 

Shpeshal Nick, az Xbox Era podcast társalapítója a Twitteren azt írta, hogy szerinte a Valve játéka a Sony új VR-készülékére el fog látogatni, ám azt nem tudja, hogy ez mikor is történhet. Szerinte ez egyfajta nyílt titokként már régóta hallott információ, és hirtelen nekünk is rémlik, hogy a Half-Life: Alyx, ami sajnos nem éppen Half-Life 3 (mivel Gabe Newellék számára mondhatni sátáni a hármas szám, hiszen egyik franchise-uk sem kapott ilyen számozású felvonást!), a Sony konzolján jelen lesz…

Néhány napja már leírtuk részletesen is, hogy a PlayStation VR2 miképp lesz forradalmi az első kiadáshoz képest (itt azért még kérdéses, hogy a Sony visszamenőleges támogatást tervez-e az első PSVR-ra készített játékokkal…), úgyhogy idézzük magunkat: „A PlayStation 5 innovációira épít a PlayStation VR2: valódi next-gen élmény lesz nagy felbontású és részletességű látványvilággal, új, érzékekhez kötődő funkciókkal, és jobb nyomonkövetéssel, mindez majdnem kábelektől mentesen: nem teljesen wireless a megoldás, ugyanis egy kábel azért lesz. 4K HDR, 110°-os látószög, OLED kijelző, 2000×2040 felbontás szemenként, mindez 90/120 Hz-s képfrissítési rátával.

A PlayStation VR2 Sense technológiájában a szemek követése, a headseten keresztül történő visszajelzés, a 3D-s audio, és a PlayStation VR2 Sense kontroller mély immerziót eredményez. A headset segítségével a játékos a játékon belüli eseményeket jobban a bőrén fogja tapasztalni, és mindezt intelligens tapintható elemmel rendelkező vibrációs motor segítségével valósította meg a Sony. Például a feszültebb pillanatokban a magasabb pulzust érzékelhetjük, vagy ha valaki a fejükhöz közel suhant el, esetleg ha meglódul alattunk az autó, akkor ezt mi is tapasztalni fogjuk. A Tempest 3D Audio itt sem marad el.

A PlayStation VR2 nyomon követi a játékos szemeit, így ha egy adott irányba tekintünk, az a játékban a karakterünk számára egy inputot eredményezhet. Ez nagyobb intuíciót és életszerűbb játékmenetet hozhat el, és a játékok realizmusa is nagyobb szintre fejlődhet. Ezek a funkciók kiegészítik a PlayStation VR2 Sense kontrollereken a haptikus visszajelzést és az adaptív ravaszokat. A PlayStation VR2-t pedig mindössze egyetlen kábellel (USB Type-C!) csatlakoztathatjuk a PlayStation 5-höz.”

A Half-Life: Alyx PlayStation VR2 portja még nincsen bejelentve. Valószínűleg néhány hónapig nem is lesz, ha tényleg készül…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu