Days Gone: mi lehetett volna az első és a második részben? A rendező válaszol

Days Gone: Jeff Ross mostanában elég nagyot menetel a sajtóban (legutóbb például kiderült róla, hogy valamelyest füllentett, amikor azt állította, hogy nyolc millió értékesítést ért el az általa rendezett játék).

 

Ross volt a Sony Interactive Entertainment Bend Studionál a Days Gone rendezője, és a USA Todaynek egy részletes interjút adott a játék első, illetve a korábban tervezett második részével kapcsolatban. Kezdjük azzal, ami végül megjelent, de ennél több is lehetett volna benne. Ross elmondta, hogy a fejlesztés során tervezték az étel-ital fogyasztását is, mert a túlélő játékok mind ezt csinálták, de ez az általuk kitűzött hihetőségnek túl sok lett volna, ha például egy csokiszelet 100 HP-t adott volna.

Ezért úgy döntött a stúdió, hogy az étel-ital fogyasztása helyett inkább a motor javításáról és a benzin mennyiségéről szóljon a túlélés. Az egyik dolog, amit Ross szerint a csapat nem kommunikált megfelelően, az a gyenge, kifejezetten rossznak nevezett üzemanyagos teljesítmény a játék elején. Amikor ezt a valóságtípusnak számításokat kellett végeznie, nem volt már több szinkronmunkálatra lehetőségük, így nem tudták szóban is kifejezni, hogy két évvel az apokalipszis után az üzemanyag fehér holló szintjén nevezhető ritkának. Három évvel később még rosszabb a helyzet, és ha ez fárasztó lenne, akkor szerinte ez is egy olyan tényező, ami miatt borzalmasnak tekinthetik a Days Gone-t.

A Days Gone 2-ről pedig azt mondta Ross, hogy az első rész rendszereit terjesztették volna ki egy, esetleg két rétegnyi interaktív elemmel, így például a vadvilág is életszerűbb lett volna. A lopakodás, továbbá az azonnal halált okozó víz is orvosolva lett volna a második részben; Ross kiemelte, hogy a fulladás volt a leggyakoribb indok a Days Gone-ban a halálok mögött. A sztoriról is megosztott velünk pár gondolatot.

Deacon és Sarah ismét összejött volna, de nem lettek volna boldogok. Az apokalipszis előtt házasok voltak, de a jövő esetében megőrizték volna az erős narratívát, és a motor sem maradt volna el. A NERO technológia révén technikaibb irányba vitték volna el a sztorit, és ez az új valóság felé el tudta volna terelni a hangnemet. Ezzel közelebb lett volna a játék például a Marvel’s Avengershez, de itt az erőforrások helyett a kormány maradékával foglalkozhattunk volna.

Miután John Garvin, a kreatív rendező távozott a Bendtől, a stúdió egy bizottságra bízta a döntéseket, és nem lett volna a kreatívosoknak így hatalma. Ezt Ross nem találta fejlesztésileg termelékenynek. A stúdió több „folyosós lövöldözős játékkal” (lineáris játékokkal…) kísérletezett, és Ross szerint ezzel elpocsékolták a Days Gone-ba fektetett munkát. Ezért 2020 végén lelépett, és a stúdió most egy új IP-n dolgozik…

Forrás: PSU, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu