Dying Light 2: Stay Human: végre láthatjuk a PlayStation 4/Xbox One verziót [VIDEO]

A Techland a Dying Light 2: Stay Human mellett még a négy fős kooperatív játékmenetből is mutatott nekünk egy kis részletet a Dying 2 Know legújabb, hatodik részében.

 

A lengyel cég sokkal földhözragadtabb mentalitással él mint egy kollégájuk, a CD Projekt RED, akik a Cyberpunk 2077 esetében nagyon leszűkített, és így a valóságot eltakaró módon mutatták meg, hogy a PlayStation 4-en és az Xbox One-on (illetve ezek alap változatain) miképp is futott a 2020-as év egyik negatív meglepetése (és reméljük, hogy nemsokára megjelenő PlayStation 5/Xbox Series port végre korrekt állapotúra emeli fel a Night City-ben játszódó történetet…).

Hogyan működik a kooperatív játékmenet? Nos, maximum négyen ülhetnek össze, és eléggé játékosbarát, hogy mindenki megtarthatja a menet során beszerzett tárgyait és fejlődésbeli statisztikáit. Tehát nincsen az, hogy csak a host (azaz akinél fut a co-op) részesül ebből a haszonból. A játékmenetet 2:58 és 4:40 között láthatjuk. A PlayStation 4-es, Xbox One-os változat pedig egészen korrektnek tűnik. Tény, a megvilágítás esetében romlás figyelhető meg, és szinte biztosra vehetjük a felbontásban esedékes csökkentést is, de az alapvető assetek esetében nem figyelhetünk meg kiugróan nagy különbségeket. Amíg nem lesz 10-15 FPS az alap, 2013-as konzolokon, addig nem lesz komoly probléma. 6:04 és 7:15 között keressük a részleteket a videóban.

A Dying Light 2: Stay Human már megállíthatatlanul halad a célvonal felé. Az akár 500 órát igénylő játék (komolyan: nemrég arról írtunk, hogy a lengyelek szerint ennyi idő kell a 100%-os teljesítéshez…) már csak néhány hétre van a megjelenéstől. A halasztásokban (ugyanis több is volt…) a PlayStation 4-es és Xbox One-os verzió megfelelő minősége is szerepet játszott, és talán itt nem fog negatív élmény vár ránk az utca sarkán.

A megjelenés február 4-én lesz PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re, PlayStation 4-re, illetve Xbox One-ra. A Nintendo Switch is megkapja, ám nem natív módon: a helyileg futtatott játék helyett felhős változatra kell felkészülnünk a Nintendo sikeres hybrid platformján.

Forrás: WCCFTech, Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu