Activision Blizzard-felvásárlás: exkluzív Xbox-játékok várhatóak, de PlayStation-megjelenések is lesznek

A Microsoft 50 és 70 milliárd dollár közötti összegért vásárolta meg a Warcraft és a Diablo készítőit, az Activision Blizzardot.

 

 

Derült égből villámcsapásként jött tegnap a hír, miszerint a Microsoft megvásárolta az Activision Blizzardot egy iparági rekordösszegért, azóta pedig ide-oda röpködnek az információk. A zöld cég az Xbox Game Pass előfizetők számának figyelemre méltó növekedésével és az Activision Blizzard vezérigazgatójának, Bobby Koticknak a sorsát övező részletekkel tömte ki a híreket.

Az Xbox megerősítette, hogy az Activision Blizzard játékok érkeznek a Game Passra

Sok kérdés azonban továbbra is fennáll, és az egyik különösen a Microsoft portfóliójába kerülő játékokkal kapcsolatos: vajon Xbox-exkluzívak lesznek-e? A vállalat egyelőre nem nyilatkozott erről, hiszen az üzlet még nem végleges, de a Bloomberg a következő választ adta: „A Microsoft azt tervezi, hogy továbbra is megtartja az Activision egyes játékait a PlayStation konzolokra, de bizonyos tartalmakat exkluzívan Xboxra is tartogat.”

Érdemes megjegyezni, hogy az Xbox nem nyilatkozott hivatalosan az ügyben, ez az információ egy, a cég üzleti terveire rálátó személytől származik. Az azonban logikus, hogy a Microsoft úgy dönt: mindenféle platformra megtartja a sagákat, hiszen az olyan példák, mint a Call of Duty vagy az Overwatch már nagy és stabil közösségre tettek szert minden konzolon. Ezen túlmenően a vállalat kiemelte az Activision Blizzard játékainak érkezését az Xbox Game Pass ökoszisztémába, bár azt nem pontosította, hogy mely játékok lesznek részei a szolgáltatásnak.

Ezzel a Microsoft történelmi lépést tett az iparágban. Ez üzlet a videójáték-ipar történetének legdrágább felvásárlása is egyben.

Forrás: Bloomberg

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu