A Microsoft leállíthatja a Call of Duty évenkénti megjelenését!

Sőt, a redmondiak megerősítették, hogy a Call of Duty-t nem fogják a PlayStation platformokról lemószerolni (talán azért, hogy a felvásárlást az amerikai regulátorok elfogadják).

 

A Bloombergen olvashatjuk, hogy milyen is a hangulat az Activision Blizzardon belül, miután a Microsoft bejelentette a cég felvásárlását (ami folyamat jó egy évig még el fog tartani…). Nos, a kiadón belül óvatos optimizmus merült fel, mert a Microsoftba, pontosabban az Xbox Game Studiosba olvadás, továbbá Bobby Kotick, az Activision Blizzard vezérigazgatójának távozása örömet okozott a dolgozóknak, akik izgatottak, mert az Xbox alatt sokkal nagyobb kreatív szabadságot kaphatnak.

Persze ott van a félelem a leépítések miatt, ám az a legfontosabb, hogy téma a kiadón belül a Call of Duty évenkénti megjelenésének ejtése. A Ubisoft is anno erőltette az Assassin’s Creed esetében az évenkénti egy játékot, de ők az utolsó pillanatban átgondolták, és az Assassin’s Creed: Originsszel átálltak egy ritkább menetrendre. Így nem lennének a stúdiók megerőltetve, hiába forgatja az ActiBlizz három csapat között a fejőstehén franchise-át.

Phil Spencer, az Xbox-vezér egy tweetben megerősítette, hogy a Sony Interactive Entertainment vezetőivel kellemes hívásokat intézett a hét folyamán. Megerősítette Jim Ryanéknek, hogy a Sony és az ActiBlizz közötti megállapodásokat tiszteletben fogja tartani, továbbá a Call of Duty sem fogja elhagyni a PlayStationt, ugyanis Spencer szerint a Sony fontos része a játékiparnak, a Microsoft pedig értékeli a kapcsolatot velük is. (És ugye a háttérben felhő alapú technológiákon a két cég már közösen dolgozik!)

Spencer a Washington Postnak még elmondta, hogy reméli, hogy a kiadó rengeteg IP-jét életre tudja kelteni. Ha lezárul a felvásárlás (2023 júniusára ez be fog állítólag következni), akkor reméli, hogy elég erőforrásuk lesz, hogy olyan franchise-okon dolgozhassanak, amit ő a gyerekkorából szeretett, és amit a stúdiók is meg szeretnének kaparintani. Ő már alig várja ezeket a párbeszédeket. Ez szerinte az erőforrások és a kapacitás emeléséről szól. Pár példát is említett: King’s Quest, Guitar Hero, illetve a Hexen (mivel az Activision adta ki a második részt, érthető a példája…).

Lassan alakul a helyzet…

Forrás: PSU, Gematsu, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu