FILMKRITIKA – Álljunk meg a magyar címnél egy picit: Gyűlölök és szeretek. Catullus (egy nem túl produktív, ám annál híresebb költő) óta tudjuk, hogy ez a két érzelem nemcsak egy címben, de egy szívben is megfér. A 2 soros ‘ősmű’ magyar fordításai rímekért sóhajtanak, többnyire reménytelenek. Én már rímelve hoztam el nektek. Most viszont jelentkezzen az, aki nem volt még szerelmes… kollégába. Mert az biztosan nem szívesen jár el dolgozni. A film is eme érzelmi dinamizmust hozza el nekünk.

Lucy Hutton (valóságban: Lucy Hale) egy helyes, bájos (néha bajos) lány, tipikus gyakornok alkat a szomszéd titkárságról. Nehezen emészthető a dolog, de az irodatársa: Josh (valóságban: Austin Stowell) elég kimért és sokszor gunyoros vele, pedig elvileg bejön neki. Csak nekem fura ez? Nekem ha valaki tetszik, minimum normális vagyok vele, és csak utána ugratom max – akkor is csak picit. Szóval adott egy vibráló munkahelyi légkör egy újra-szerveződő kiadónál, ahol az új alelnök kinevezéséért folyik szívre menő küzdelem. Irodalmi részleg maradjon, vagy kukába az alter-művel publikálásával? Nem mintha olyan nagy kár lenne az utóbbiért, tekintve, hogy egy állítólag rém-unalmas könyv született a csajszi kezei között, aki kék törpikéket gyűjt, és vlog-ol a hupikék életükről. Legyünk pozitívval: ’Defect is the new sexy’.

‘Kollagén Kollégin’

A Gyűlölök és szeretek c. romantikus komédia nem mindig marad életszerű, de azért mindenki gondolkodott már azon, milyen veszélyei lehetnek egy ‘házinyuszizásnak’ – hiszen akár még HR ügy is lehet belőle (ahol meg könnyen a nő mellé állnak). Nekem itt egy Ava Max dalcím is eszembe jut: Sweet & Psyho. Ha érdekel, hogy mi a megoldás, akkor válts jegyet erre az ujj köré csavarásra, mert mi jókat hahotáztunk rajta. Nyilván minden filmnek annyi a tanulsága, amennyit elhoz, illetve amit ki tudsz belőle venni, annyit azért leszögezhetünk, hogy léteznek szép és kevésbé etikus játszmák is. Szép love game, ha tetszeni akarunk a másiknak, ezért kicsípjük magunkat, picit felhívjuk magunkra a figyelmet. Nekünk kell tetszeni előbb, mielőtt komolyabb bókokat vagy egyéb gesztusokat tolnánk! Itt a történetvezetés egy harmadék személlyel bonyolódik, ami szintén nem egyszerűsíti az érzelmi viszonyulások átlátását. igazából elegendő népszerűbb emberré válni, ha mindenképp mozgolódó embereket szeretnénk magunk körül. Ettől még nem leszünk parasztok senkivel szemben sem. A nő eleinte mindent bevet, hogy működjön a stratégiája. Már csak az a kérdés, hogy nemes vagy aljas cél vezérli-e.

Ki indul merre és kire?

A történet első harmadában nehéz rájönni, hogy a nő csak stratégiából szeretné ’megdönteni’ a férfit, vagy valóban oda is van érte. Valóságban talán nem annyira gyakori ez a gyűlölök és szeretek életérzés: tehát a bosszúságtól fűtött érzelmek megélésére irányzott ambíciók. Bár ahogy ezt leírom, mégsem lehet olyan ritka. Elvégre a mozgófilm alapját a ‘The Hating Game’ nevű bestseller könyv adja.

Ebben a történetben mindig valamelyik fél szeret jobban. Nehéz úgy pontos tempót diktálni, hogy megmaradjon a harmónia, inter-love egyensúly, ha közben érdek-ellentétek vetnek árnyékot az ismerkedés során kialakulni vélt bizalomra. Vajon aljas manipuláció mindez, vagy a szerelem megélésének édes-apró trükkjei? Abba viszont gondoljunk bele, hogy egy hierarchikus függőségben sosem lehet egyszerre boldog szerelmi és munkakapcsolat. Férfiként pedig vagy legyünk nagyon rugalmasak, vagy nagyon sármosak.

‘Do the lovegame’

Bár sosem játszottam filmben, a színészek úgy rá tudtak hangolódni az érzelmekre, hogy vagy nagyon jól eljátsszák, vagy még át is érzik közben – mi ezt mindvégig elhisszük nekik. Peter Hutchings rendezésében Nem találtam kivetnivalót a szereplők alakításában, szerintem valóban tetszenek is egymásnak. Hallottunk már olyan párról, akik forgatási szünetekben jöttek össze. A forgatókönyvíró viszont Christina Menger volt, aki a vetkőzős jelenetekkel inkább a női nézők számára kedveskedett. Ez mondjuk néhány jól eltalált keresőszóval könnyen kompenzálható. A kritika írása alapos utánajárást igényel:) Ha az alapján kell döntenek, hogy hogy éreztem magam, akkor jár a magas pontszám. A magyar szinkron megint olyan színvonalas, hogy szívesen szerepeltem volna benne. A hangulat miatt a kiválóság határát súrolja ez a megfilmesítés. Nagyobb életkedvvel jössz ki a teremből télen, ez pedig nem egy rossz referencia. A betétdalokat, aláfestő zenéket viszont nem maxolják ki a jelenetekben.

A komolyabb tanulságokhoz  ne felejtsünk el asszociálni, és saját tapasztalatokhoz is igazodni, mert a valóság nem (mindig) egy hollywoodi történet (by Brains: ahol bármi megtörténhet…). Az viszont biztos, hogyha valaki tetszik, akkor, akkor azt az energiát használjuk fel inspirációnak, maradjunk szorgalmasak, céltudatosak. Ha azt látjuk, hogy kölcsönös a kezdeményezés, akkor viszont legyünk tisztában az érzéseinkkel, térképezzük fel a másik fél elköteleződését (vagy annak hajlandóságát) és mindig maradjunk következetesek.

Ha ezt betartjuk, akkor a mi életünk is egy hollywoodi sikersztori lehet a saját környezetünkben. Egyébként gyűlöletre semmi szükség egy kapcsolatban. Nem attól lesz szenvedélyes a kémia. Kötődés céljából meg nem érdemes belülről bomlasztani a másik agyát, mert könnyen valóban meggyűlölhet – pedig valószínűleg pont az ellenkezője lenne a cél. Ha viszont a kémia nem működik, a fizikát sem érdemes erőltetni, akkor már inkább egy kis irodalom vagy ének, de semmi esetre sem ’testnevelés’.

Önként 2 soros

Mindnyájan emlékszünk, arra az irodalomórán kapott feladatra, hogy melyik Odi et amo fordítás lett a legjobb. Szabó Lőrinc inkább rémeket látott, mint rímeket, nála viszont cirádásan fogott a penna. Itt most kitérhetnék a csinos irodalom-tanárnőnkre (és a ménkű sok házi feladataira), de már így is túlteljesítettük a szótagszámot. Sok házival akár a címmondatot is el lehetne érni, de akár egy fogvatartói ‘Stockholm’ szindrómát is. Egyébként nem értem, miért nem lehetett saját verset írni irodalom 5-ösért soha, de akkor fogadjuk el a kihívást, és vágjunk is bele. Ma ezzel köszönök el tőletek:

Odi et amo (Latin)

Odi et amo. Quare id faciam, fortasse requiris.
Nescio, sed fieri sentio et excrucior.

I hate and I love. Why should I do it, you may ask. 

I do not know, but I feel it happening and I am tortured. 

C.H. Sisson (1967):

I hate and I love. You may well ask, why I do so.

I do not know, but I feel it and suffer.

Jancsó Péter

Gyűlölök és szeretek. Nem tudom, miért érzem ezt,

Kérdezd meg a lelkemet, mert éppen ettől szenvedek.
                                                                                                                        Jay P.Sonix