A Sega a következő szintre tervezi emelni a Sonic sorozatot

A SEGA Sonic Team vezetője további részleteket árult el arról, hogy mi lesz a kék sündisznó következő állomása

 

 

 

A Sonic Frontiers létezéséről már jóval azelőtt pletykáltak, hogy hivatalosan megerősítették volna. A SEGA egyik legambiciózusabb címéről van szó a legendás karakterrel kapcsolatban, és a The Game Awards 2021-en látott trailer egyértelművé tette, hogy sokkal nagyobb élményt kíván nyújtani, mint amit eddig élvezhettünk.

A Frontiers játékmenetéről egyelőre nem sok részletet tudunk, de Takashi Iizuka, a Sonic Team vezetője a GamesRadaron megjelent interjúban több támpontot is elárult. Az interjúban Iizuka elmondta, hogy egy egészen más stílusú játékkal próbálják majd új szintre emelni a híres sündisznót.

„Arra összpontosítunk, hogy Sonicot a következő szintre emeljük, és biztosítsuk, hogy úgy képviseljük őt, mint a rajongók által ismert és szeretett karaktert, miközben egy új és izgalmas megközelítési módot is kidolgozunk” – mondta Iizuka. „A Sonic Forces-el a csapat olyan nagy sebességű akciójátékok létrehozását tűzte ki célul, amelyek csavart adnak Sonic megszokott történetének, amely egy olyan világban játszódik, ahol a gonosz Dr. Eggman uralkodik” – magyarázza. „Ismét kibővítjük az univerzumot, új környezeteket és további funkciókat hozunk létre, hogy egy új, nyílt végű élményt alkossunk.”

Takashi Iizuka a felfedező komponens mellett a megújult harcról is beszélt. „Új harci stílusokat vezetünk be, hogy Sonic ügyességét a csatatéren is megmutassuk, az új felfedezési lehetőségek pedig nyilvánvalóan Sonic ikonikus sebességéről szólnak.”

Takasi Iizuka a cross-platformról sem akart megfeledkezni, és felajánlotta elképzeléseit az új generáció előnyeiről, még akkor is, ha a korábbi konzolokon is megjelenik. „Nagyon izgatottak vagyunk, hogy a játékot next-gen konzolokra is elhozzuk, mivel a látvány és a technikai elemek javulni fognak ezeken a platformokon. Ahogy a játékok elkezdenek natívan megjelenni a next-gen rendszereken, izgalmas lesz, hogy részesei lehetünk annak a hullámnak, amely magában hordozza majd mindezt a potenciált.”

A játék a tervek szerint még idén, 2022-ben megjelenik PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X|S-re és Nintendo Switch-re. A cím egy tucatnyi hang- és feliratnyelvvel várja majd a játékosokat, valamint Jun Senoue, a franchise klasszikus zeneszerzőjének zenéjével.

Forrás: latercera

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu