25 éves a Final Fantasy VII, a remake producere és rendezője értékel

Nomura Tetsuya és Kitase Yoshinori kommentjei alapján ki lehet jelenteni, hogy all-int mondott a Square Enix a Final Fantasy VII-re.

 

A Final Fantasy VII Twitter-fiókján olvashatjuk, hogy Nomura és Kitase miként ünnepelte meg a Final Fantasy VII japán rajtját: a PS1-re a hazai pályán ugyanis valóban 1997. január 31-én jelent meg a franchise-ot a mainstreambe robbantó felvonás. Kitase üzenetében azért hozzátette, hogy a Final Fantasy franchise maga is egy kerek számot ünnepel, ugyanis 35 éve indult útjára az akkor még csak a Square gondozásában készülő sorozat. Számára a Final Fantasy VII mindig is egy modernebb játék volt, de most már inkább a korai sorozat egyik tagjaként kezeli.

Megtisztelve érezte magát, amikor egy japán TV-s szavazás során a harmadik legnépszerűbb játékként nevezték meg a Final Fantasy VII-et (erről mi is beszámoltunk korábban), és ezt a hosszú éve óta fennálló támogatásnak köszönhetően tudták elérni. A sorozat legújabb része lett a játék a remake első részének kiadásával, de a Final Fantasy VII: The First Soldier, a mobilos felvonás is meg lett említve. Azzal zárta sorait a Final Fantasy VII rendezője és a remake producere, hogy a jövőben további fejleményekre lesz érdemes felkészülni.

Nomura is háláját fejezte ki a rajongóknak. A Final Fantasy VII Remake (nem említette, hogy annak első része, illetve annak Intergrade frissítése…) kiadása után a Final Fantasy VII: The First Soldier elindult és nemsokára a Final Fantasy VII: Ever Crisis is készülget. Úgy érzi, hogy ezen projektek miatt többen támogatják az FF7-et, és nem csak az eredeti játék rajongóiról van szó, hanem azok, akik azóta csatlakoztak a JRPG egyedi világába. Több projekt is jön a remake-en túl, és a csapat a 25. évfordulót mérföldkőnek tekinti, emiatt pedig még nagyobb dolgok jöhetnek. Bele sem merünk gondolni, hogy mikre gondolhat Nomura.

Sosem hittük volna, hogy egy játékból ennyit tudnak kifacsarni.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu