A halhatatlan gárda 2 – Minden, amit Charlize Théron készülő filmjéről tudunk

FILMELŐZETES – A halhatatlan gárda hatalmas siker volt a Netflix számára. Most csokorba szedtünk mindent, ami a készülő folytatásról eddig a tudomásunkra jutott.

 

A halhatatlan gárda 2020 nyarán mutatkozott be a Netflixen. A Gina Prince-Bythewood által rendezett és az azonos című képregény alapján készült film erős szereplőgárdával készült, a főszerepet pedig az akciólegenda Charlize Theron játszotta. A film a COVID első hullámában debütált – amikor a moziforgalmazást leállították, és a streaming platformok lettek az elsődleges szolgáltatások, amelyekhez a nézők a tartalmakért fordultak -, és végül a Netflix óriási sikerként könyvelhette el. A halhatatlan gárda egy örökké élő lényekből álló csapatról szól, akik veszélyes küldetésekre indulnak szerte a világon azzal a céllal, hogy segítsenek az embereken. Andy (Theron) a csoport vezetője, a filmet pedig egy amerikai katona: Nile Freeman (Kiki Lane) szemszögéből látjuk, aki nemrég fedezte fel, hogy ő is halhatatlan.

A halhatatlan gárda ugyan felemás kritikákat (annyira nekünk sem jött be), de egyben dicséretet kapott, mert a nagyobb franchise-ok, például a Marvel által létrehozott képregényadaptációs formulát feszesebbre vette a töményen epikus filmek mellett. Ráadásul történelmet is írt, hiszen ez volt az első olyan filmes produkció, amelynek stábja 85%-ban nőkből állt. Prince-Bythewood rendezésével, Theron alakításával, és azzal az általános leleményességgel, amit a film a képregényvilágba hozott, nem csoda, hogy A halhatatlan gárda olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy szinte azonnal zöld utat kapott a második rész. Íme minden, amit a folytatásról tudunk.

 

Szereplők: vajon kik lesznek a második részben?

 

A halhatatlan gárda végén a csapatból egyetlen szereplő sem halt meg, így semmi sem utal arra, hogy a fontosabb karakterek közül bárki is hiányozna a következő filmből. A főszereplők valószínűleg ugyanazok lesznek, mint az első filmben: Charlize Theron mint Andy, KiKi Layne mint Nile, Matthias Schoenaerts mint Booker, Marwan Kenzari mint Joe és Luca Marinelli mint Nicky. Az első rész gonosztevőjét, Steve Merricket megölték, így nem valószínű, hogy Harry Melling visszatér, hacsak nem flashback formájában. Emellett Victoria Mahoney-t megerősítették a film rendezőjének.

Booker valószínűleg ebben a sorozatban is visszatér, miután láttuk, hogy száműzték a halhatatlanok bandájából, mert elárulta őket és segített Steve Merricknek. Amikor A halhatatlan gárda véget ért, azt is láthattuk, hogy Quynh (Ngô Thanh Vân) felbukkant Booker lakásán, miután a nézőkkel elhitették, hogy egy „iron maidenben” rekedt az óceánban. Valószínű, hogy ez a két karakter okoz majd némi felfordulást.

 

Cselekmény: miről fog szólni a film?

 

A halhatatlan gárda cselekményével kapcsolatban hivatalosan még semmit sem erősítettek meg, de az első film alapján több dolog is nagyon valószínű, hogy meg fog történni. A cselekmény legvalószínűbb iránya az lenne, hogy Quynh bosszút akar állni, miután kitaszították és több száz évre a tenger fenekén hagyták. Azt is fontos megjegyezni, hogy Andy már nem halhatatlan, így ez a sebezhetőség lehet az, amit Quynh felhasználhat. Quynh karakterét csak egy pillanatra látjuk a film végén, így még sok mindent nem tudunk róla, azonban az átélt kínzások után valószínű, hogy bosszút akar állni.

Bár Merricket az előző film végén legyőzték, Andy megjegyzi, hogy a modern vadonban rendkívül nehéz rejtve maradni, és egy másik mágnás, mint Merrick, rájöhetett a halhatatlanok jelenlétére, és a saját hasznukra akarja felhasználni őket. Az sem világos, hogy Merricknek voltak-e olyan kapcsolatai, akik tudtak róluk, vagy szintén részt vesznek-e a halhatatlanok felkutatásában. Egyértelmű, hogy a rengeteg további konfliktust és akciót tartogat a következő sorozat.

 

Forgatás: 2022 nyara

 

Azt már megerősítették, hogy a következő film forgatása 2022 közepén kezdődne, így nem valószínű, hogy a folytatás idén már elérhető lenne a Netflixen. Az eredeti filmet júliusban mutatták be, így egy 2023 nyári megjelenés valószínűnek tűnik, mivel a film kivételesen jól teljesített a nyári bemutatóidőszakban. Mivel a Netflix részéről nincs hivatalos bejelentés, ez mind csak spekuláció, és bármikor kaphatunk olyan híreket, amelyekből konkrétabb képet kaphatunk arról, hogy mikor kerülhet a film a mozikba.

-Zardoz-

Spread the love
Avatar photo
This user hasn not filled out his biographical info.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu