Hivatalos: készül a Grand Theft Auto VI, nemsokára itt az új konzolos GTA V is

A Rockstar Games megerősítette, amit eddig is tudtunk róluk, és végre kibökte a stúdió azt is, hogy a már közel kilenc éve megjelent Grand Theft Auto V legújabb újrakiadása (ezt már leírni is vicc…) mikortól lesz kapható.

 

A Rockstar a weboldalán közölte, hogy a Grand Theft Auto legújabb része már jó ideje fejlesztés alatt áll. A GTA V eddig nem látott élettartama miatt tudják, hogy sokan a sorozat következő felvonása iránt érdeklődnek. Minden általuk megkezdett új projekttel azonos céljuk van: az addig megvalósítottakhoz képest jelentősen messzebb jutni, és emiatt örömmel közölhették, hogy a talán Grand Theft Auto VI néven készülő következő „gétéa” már alakul. Majd akkor fognak további részleteket közölni róla, ha már készen állnak rá, úgyhogy ha innentől a játékról írunk, az nagy eséllyel pletykákon keresztül fog bekövetkezni…

Ugyanebben a blogposztban erősítette meg a stúdió a Grand Theft Auto V PlayStation 5-ös, Xbox Serieses változatának megjelenési dátumát. Új grafikus módok (maximum 4K felbontással és akár 60 FPS-sel), textúrákkal és látótávolsággal kapcsolatos fejlemények, HDR, sugárkövetés (ray tracing), gyorsabb töltési idők, 3D audio, illetve platformspecifikus funkciók (mint például a PlayStation 5-ön a DualSense haptikus visszajelzése) jellemzik a március 15-én debütáló változatot.

A Grand Theft Auto Online ezzel egy időben kap független, standalone verziót, ami a PlayStation 5-ön a megjelenésétől számított három hónapig ingyenes lesz. A GTA Online-ban más módosítások is lesznek: ki lehet hagyni a Grand Theft Auto V nagyon is elhanyagolt egyjátékos módjának prológusát a játék előtt, egy új tutorial érkezik, és az újoncok a Career Builderben kezdenek. Azonnal négy ipari pozíció (motoros, magas beosztású öltönyös, egy éjjeli klub tulajdonosa, vagy fegyveres) nyílik meg nekik, és korrekt lóvét kapnak egy birtok, egy magasabb kategóriájú jármű, illetve a fegyverek megvásárlására, hogy elkezdhessék karrierjüket. A játékhoz visszatérő, de új karakterrel restartoló játékosok is hozzáférést kapnak a Career Builderhez. A Hao’s Special Works autóshopban pedig öt új, illetve öt, már meglevő járművünket tuningolhatjuk olyan vezetési teljesítményért, ami „az új konzolos hardver erejét teljesen kihasználja.”

Azért látszik, hogy hol a Rockstar és a Take-Two prioritása…

Forrás: Gematsu, Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu