A Techland büszke a Dying Light 2: Stay Humanre

Korrekt eladások, elfogadható tesztek: a lengyelek örülnek a kezdeti eredményekre, de a közel két évnyi halasztgatás után még nyilvánvalóan vannak tennivalójuk a Dying Light második részében.

 

Dawid Lubryka, a Techland animációs igazgatója a GameReactornak azt nyilatkozta, hogy jól esett nekik végre kiadni a kezeik közül a Dying Light folytatását, mert a stúdióban mindenki erre a pillanatra várt. Azt akarták, hogy a nyilvánosság játszhasson a Dying Light 2: Stay Humannel, hogy átéljék azt, de van ennek egy másik aspektusa is: kíváncsiak voltak a tágabb közönség véleményére, mert tudják, hogy a lengyeleknek még van munkájuk, hiszen a Techland megígérte, hogy 2027 februárjáig, azaz a rajttól számítva öt évig támogatni fogják a játékot. Talán még tovább is, ami az első Dying Lighttal is megtörtént.

Lubryka hozzátette, hogy amit kiadtak, arra ők igazán büszkék, de azt nem felejtették el, hogy még dolgozniuk kell a játékon. Ilyen a Techland hozzáállása. Nem pihennek még, de már eléggé elfáradtak, viszont most mindent ki szeretnének javítani. Elég jó visszajelzéseket kapnak (mit szeretnek az emberek, mi az, amit a hátuk közepére kívánnak), és a stúdió most a hibajavítással foglalkozik. Vannak adatok, illetve ötletek is, hogy mit kellene először jobbá tenni, de még friss a szituáció. A hétvége után a megjelenés előtt már elhatározott javítandó dolgokkal szeretnének foglalkozni, és a visszajelzésekből megvan, hogy ezután mi is lesz a teendőjük.

A Dying Light 2: Stay Humanről itt olvasható a tesztünk, és azért hozzátennénk, hogy a lengyel csapatnak érdemes lesz felkötnie a gatyáját. PlayStation 5-ön nem is árt a „tapaszolás”, ugyanis olyan durva, fő küldetésekhez kötődő bugok vannak, amik majdhogynem végigjátszhatatlanná teszik a Techland alkotását. Az pedig ugye nem a legjobb, ha beleölünk mondjuk 8-10 órát a játékba, és elakadunk hibánkon kívül!

Még itt hozzátesszük, hogy a Dying Light 2: Stay Human első Authority Pack DLC-je ingyenesen megjelent, szóval lassan elkezd ez a játék is bővülni a megjelenése után.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu