A Mad Max 2-n dolgozott az Avalanche Studios?

A 2015-ben kiadott Mad Max folytatásán dolgozhatott a csapat, mielőtt beütött volna a ma is tartó pandémia.

 

Érdekes a Mad Max helyzete: nem volt rossz játék, eladások tekintetében sem volt miért csalódni, de az Avalanche ezután mégis a Just Cause-sorozatot folytatta, továbbá egy kis kitérővel besegített a Bethesdának a Rage 2 fejlesztésében. Most pedig a Contrabanden dolgoznak, amire a későbbiekben még vissza fogunk térni. De mostanában felbukkant egy kép a Twitteren, ami felkeltette az internet érdeklődését, és akkor még finoman fogalmaztunk.

Wendy W. Fok ezt a képet a LinkedInen is megosztotta, és nyíltan leírta, miről van szó: „Korábban az Avalanche-nél New Yorkban, amikor is O’Neil meghívott, hogy bescanelhessen és így lázadóként szerepelhessek a Mad Max 2-ben. A fotogrammetria, a 3D-s szkennelés és a sok kamera varázslata.” Ezt így közvetlenül leírni 2022-ben eléggé bátor lépés tőle, de lehet, hogy joggal tette, ugyanis a We Designs Twitterén ugyanezt láthatjuk… 2017 februárjából.

Tehát öt évvel ezelőtt még az lehetett az Avalanche terve, hogy a Mad Maxből egy második részhez is nekilát. Az egészet a világjárvány (is?) felboríthatta, így nem biztos, hogy készül még a játék. Lehet, hogy az itteni munka végül a Rage 2-be jutott be, hiszen az ottani NPC-k megfelelnek a Mad Max rosszfiúinak. És mivel sem a Warner (a Mad Max kiadója), sem az Avalanche nem töröltette a tweetet, beismerték ezzel, hogy a projekt nem fog megvalósulni.

Tavaly júniusban jelentette be az Avalanche a Contrabandet, amit az Xbox Game Studios fog kiadni. Hivatalosan egy kooperatív csempészparadicsomként jellemezték, ami egy kitalált világban, Bayanban játszódik az 1970-es években. Erről a projektről a Windows Centralnak író Jez Corden többet is megtudott, és a World of Gaming közvetítések egyikében ki is fejtette, hogy a tervekből mit is olvasott ki.

„Ez a játék kb. teljesen a járműharcra épül, így ez egy teljesen más típusú játék. Alapvetően csempészetet és rablásokat tervezel, majd végrehajtod őket. Olyan, mintha az lenne a lényege, hogy ne öld meg az ellenfeleidet. A fegyverek az ellenséges járművek hatástalanítására lettek tervezve, így ki lehet durrantani a gumijukat ahelyett, hogy vérontásról és tömeges gyilkosságokról lenne szó. [Az Avalanche] egyfajta taktikusabb akciójátékra törekszik, ahol a gyilkolás inkább csak az utolsó mentsvár lesz,” mondta Corden.

Ezzel szemben az Xbox Wire-n olvasható bejelentés során eléggé mást olvashatunk Omar Shakirtól, a rendezőtől, aki szerint a stúdió legambíciózusabb játékáról van szó. Erről már három éve kezdtek tárgyalni a Microsofttal, de azt nem bökte ki, hogy hol tartanak a fejlesztésben: „Mindazt, amit 18 év alatt tanultunk, amikor az élvonalban voltunk a gyönyörű, hatalmas, nyitott játékvilágok létrehozásában tele lenyűgöző kilátással és hihetetlen játékélményt nyújtó pillanatokkal, be fogunk vetni. Ahhoz, hogy a Contrabanddel kapcsolatos elképzeléseinket teljes mértékben megvalósíthassuk, az Avalanche Studiosban egy csodálatos csapat dolgozik, akik az Apex Engine következő generációjával – az összes játékunk, köztük a Just Cause-sorozat mögött álló technológiával – feszegetik a határokat. A motort azért építettük, hogy felszabadítsuk fejlesztőink kreativitását, és izgatottan várjuk, hogy teljes mértékben kihasználhassuk az Xbox Series X/S egyedi képességeit.”

Úgyhogy Mad Max 2 nem, Contraband igen. Csak nem a Twisted Metal ihlette meg a svédeket?

Forrás: PCGamer, VGC

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu