TESZT – Lo Wang és a katana visszatért az FPS-sorozat új részében, Shadow Warrior 3-ban, amely éppolyan véres, mint amilyen rövid.

 

A Flying Wild Hog 2013-ban élesztette újjá a Shadow Warrior franchise-t a névadó folytatással/reboottal, egy éles és véres first-person shooterrel. A második rész 2016-ban látott napvilágot, amely a Borderlandsből kölcsönzött RPG elemeket, amelyek egyáltalán nem illettek a licenc gyors tempójú, véres stílusához. A fejlesztők megtanulták a leckét a Shadow Warrior 3-mal, amely kevesebb tartalmat kínál cserébe egy intenzívebb élményért.

 

 

A sztori csak ürügy a kaszabolásra

 

A Shadow Warrior 3 a Shadow Warrior 2 után játszódik. Lo Wang, a franchise hőse, most már Orochi Zillával barátkozik, de továbbra is egy örökkévaló, kétes humorérzékkel rendelkező vicces karakter marad. És épp most engedett szabadon véletlenül egy óriási sárkányt, amelyet meg kell állítania, mielőtt az elpusztítja a világot. Egy borzasztóan banális kaland, egy olyan forgatókönyvvel, amely csak ürügyként szolgál erre a harmadik részre, így felejthető. A történet nem tartogat meglepetéseket, a játékos gondolkodás nélkül halad előre, az átvezetők ritkán viszik előre a cselekményt, és végül csak Lo Wang visszatérő poénjaira emlékszünk, amelyeknek jót tesz a remek szinkron. Mondjuk, itt amúgy is a játékmenet a lényeg…

 

 

Vérfürdő és golyózápor

 

A Shadow Warrior 3 egy echte lövöldözős játék, szem előtt tartva a Quake-hez és a Doomhoz hasonló gyors FPS-eket. Lőfegyverek, katana és szörnyek hordái: ez vár a játékosra a kaland során. Azonnal „ráérzünk” a játékra, a játékmenet nagyon élvezetes, nagyon gördülékenyen lehet váltogatni a lövöldözést és kaszabolós részeket, a karddal levágott ellenségekből pedig gyorsan visszaszerezhetjük a lőszert.

Testek repülnek, vér fröccsen minden irányba, szervek robbannak szét az arénában – minden egyes harci jelenet egy igazi mészárlás kivégzésekkel. Lo Wang ultravéres módon likvidálja ellenségeit, hogy visszanyerje életét és különösen pusztító, csonkító fegyvereket szerezzen, feltéve, hogy az Ultimate sávja tele van. Ez egy igazi vérfürdő és golyózápor, és bár az akció néha kicsit zavaros, de egy DOOM-like-hoz ez végül is passzol. Viszont ennyi: gyakorlatilag le is írtuk a játékmenetet.

 

 

Önismétlő

 

Igen, a Flying Wild Hog cím rendkívül repetitív, a játékos felváltva váltogatja a zárt arénákban zajló akciófázisokat és a platforming pillanatokat, ahol Lo Wang egy nagyon lineáris útvonalat követ, ugrálva, falakon futva és csáklyával lengve jut el a következő arénába. Gyakorlatilag erről szól a játék a rövid hat óra alatt, ameddig tart.

Mindez egész szórakoztató, de a játékosnak hamar az a benyomása támad, hogy egy véget nem érő napot él meg, még akkor is, ha vannak olyan elemek, amik variálják az élvezeteket, mint például az arénákban található kis kapcsolók, amik csapdákat váltanak ki, hogy egy csomó ellenséget könnyen és véres módon likvidáljanak.

A fegyverekből is elég kevés van, de legalább aránylag változatosak: van revolver, sörétes puska, géppuska, gránátvető, shuriken-vető és mesterlövészpuska. Ez korlátozott, de a játékos minden fegyvert fejleszthet, hogy növelje a harci hatékonyságát, és kombinálhatja őket katanacsapásokkal, vagy robbanó hordókkal, amelyek elemi hatásokkal (tűz, elektromosság és jég) vagy a Chi Blast, egy kézitusa, amely a gyenge ellenséget taszítja. Ezen kívül a csáklya a harcban is hasznos, hogy gyorsan megközelítsünk egy ellenséget, vagy éppen ellenkezőleg, néhány másodpercre eltávolodjunk, hogy egészségügyi csomagot vagy lőszert találjunk.

 

 

Itt nincs üresjárat

 

A játékosnak nincs ideje unatkozni, rendszeresen új, jól kidolgozott ellenségekkel találkozunk, (rövid, frappáns videókkal, amelyek viszont teljesen megtörik a játék ritmusát).

A kaland amellett, hogy önismétlődő, nagyon lineáris, kevés alternatív útvonalat lehet felfedezni, még akkor is, ha a fegyverek és a karaktered fejlesztéséhez szükséges gömbök itt-ott el vannak rejtve. A Medium nehézségi fokozat csak akkor ajánlható, ha egy kicsivel pár perccel tovább akarjuk nyújtani az játékot a plusz kihívással. Még így kicsit lelombozó a rövid játékidő. Ugyanakkor az is felesleges lett volna, ha túltolják a játékidőt, mivel a játékmenet annyira ismétli önmagát.

Végül beszéljünk a dolgok technikai oldaláról, a Shadow Warrior 3-at PlayStation 5-ön teszteltük és a vizuális megjelenítés nagyon átlagos. A cím grafikailag a jelenlegi játékok átlagában van, vizuálisan aránylag szép, anélkül, hogy bármiben kiemelkedne, a textúrák korrektek, a világítás kiemeli a neo-feudális Japán által inspirált környezeteket és a játék fantasztikus univerzumát, de a játékosnak különösen a véres animációk maradnak meg.

Ami a szinkronizálást illeti, az továbbra is korrekt, de nem árt angolul jól érteni hallás után is, mert eléggé macerás Lo Wang vicceit felirattal olvasni, miközben faltól falig ugrálunk vagy az ellenségek hordáira lövöldözünk. Ami a zenét illeti, hagyományos ázsiai témákat használ, de ez ritka és diszkrét, itt csak a golyók és a felrobbanó testek hangjai számítanak.

 

 

Szomorú a szamuráj? Nem, de gyorsan felejthető…

 

A Shadow Warrior 3 egy véres és komor FPS, amely aránylag szórakoztató, könnyen irányítható, de elég önismétlő is, hiányzik belőle az eredetiség, és túl gyorsan véget ér. A cím azért ajánlott a műfaj rajongói számára, de maga a játék eléggé egy kaptafa és túlságosan is hasonlít a franchise többi részéhez. Mivel igencsak beárnyékolják a műfaj ambiciózusabb és sikeresebb játékai, elég gyorsan felejtésbe is merül majd.

-BadSector-

---

Kiadó: Devolver Digital

Fejlesztő: Flying Wild Hog

Stílus: FPS

Megjelenés: 2022. március 1.