Pedro Pascal szerint a The Last of Us „megrázó” lesz; karaktere sorsáról is elhintett valamit

MOZI HÍREK – Pedro Pascal jelenleg elképesztő sikerszériában van, és ezt szeretné folytatni a The Last of Usban is, amiből nemrég adott egy kis ízelítőt.

 

 

A feldolgozott játékfranchise-ok hosszú listájához csatlakozik a Pedro Pascal és Bella Ramsey főszereplésével készülő The Last of Us, a Playstation túlélőhorrorja, amely jövőre érkezik az HBO Maxra sorozat formájában. Bár a játéksorozatnak már született folytatása, egyelőre nem tudni, hogy a tévéváltozat mennyire ragaszkodik majd a játék történetéhez, de az egyik személy, akinek van erre rálátása, az maga Pascal.

A Mandalorian-t is alakító Pedro Pascal nemrég megjelent a The Unbearable Weight of Massive Talent című Nicolas Cage-film premierjén, amelyben ő is játszik, és a Comicbook.com-nak beszélt a készülő horrorsorozatról. Utalva arra, hogy a sorozat sok olyan aspektust átvesz majd a játékból, ami konzolos formában sikeressé tette azt, Pascal azt mondta:

„Tele van kattogtatókkal és spórákkal, valamint az Alberta elemeivel, és elképesztően jól érezzük magunkat. Teljesen megrázó. És nem tudom, hogy sikerül-e, de teljesen megérte. Ez csodálatos. Én is elképesztően jól érzem magam. Nem tudom, hogy mi sül ki belőle.”

Amikor arról kérdezték, hogy mi lesz a karaktere sorsa a sorozatban a videójátékbeli megfelelőjéhez képest, Pedro Pascal hozzátette:

„Tudom, mi történik vele. Lehet, hogy meg sem érem.”

Természetesen a The Last of Us is csatlakozik a játékalapú adaptációk új hullámának egyre növekvő listájához, amelyek nagy kasszasikerrel indultak a streaming és a mozikban. Az év elején Tom Holland és Mark Wahlberg főszereplésével készült az Uncharted, amely úgy tűnik, elég népszerű volt ahhoz, hogy folytatást is kapjon, és a folytatások sorában hamarosan a Sonic The Hedgehog 2 is igyekszik majd tőkét kovácsolni a pandémia előtti eredetiből, amely minden várakozást felülmúlt mind a közönség, mind a kritikusok körében. A The Last of Us mellett további fejlesztés alatt álló címek az Anthony Mackie főszereplésével készülő Twisted Metal és az American McGee’s Alice régóta fejlesztés alatt álló moziváltozata. Hogy ezek miként fognak a közönséghez eljutni, amikor végre megérkeznek, azt csak várni lehet, hogy kiderüljön.

Forrás: Comicbook.com

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu