TESZT – Van egy olyan kérdés, amelyre talán a jól ismert, pengeéles elméjű detektív sem tudja a választ: hogy az ördögbe lehet, hogy a Frogware, egy kicsi, relatíve ismeretlen ukrán és ír fejlesztőkből álló cég adja ki már 2001 (!) óta az egyedüli figyelemre méltó Sherlock Holmes játékokat? Egy másik kérdés azonban még „alapvetőbb”: vajon a Frogware legutóbb nyomozós kalandjátéka eléri-e azt a szintet, amelyet 2014-ben a világ leghíresebb detektívéről szóló kalandjátéktól elvárunk? Megkapod erre is a választ, kedves türelmetlen olvasó, csak folytasd tovább eme iromány tanulmányozását! A cikket a Nintendo Switch verzió tesztjével is frissítettük.

Ha van olyan dolog, amelyet biztosan 10/10-et érdemel a Frogware, akkor az a tény, hogy mekkora Sherlock-Holmes rajongók. Egész biztosan megvan nekik is az Original Illustrated Strand Magazine facsimile kiadása (amely most nekem is itt hever az asztalomon), kívülről ismerik a Sherlock Holmes múzeumot a Baker Street 221b-ben, minden Sherlock Holmes-novellát elolvastak, és biztos vagy benne, hogy a filmek zömét is látták. Egyértelmű, hogy a Frogware igazi rajongókból áll, hiszen ez a játék is brutális nagy fan service. A kérdés csak az, hogy a Sherlock Holmes: Crimes & Punishments vajon tényleg jó játék-e?

Az ördög a részletekben…

El kell ismernem, hogy a Frogware korábbi játékaiért nem nagyon rajongtam – leginkább azért nem, mert az első részek elég nagy csalódást okoztak. A point’n’click interfész hagyományos kalandjátékos elemekkel párosítva annyira nem volt jó ötlet. 1992-ben, amikor a The Lost Files of Sherlock Holmes-szal játszottam, még nagy királyság volt, de az új évezred beköszöntével egyre inkább elavult ez a játékstílus. Bár a későbbi Holmes-játékot némileg megváltoztak, az első rossz benyomás folytán nem követtem őket.

A Sherlock Holmes: Crimes & Punishments trailere viszont tényleg felkeltette az érdeklődésemet. Látszik, hogy a készítők Sherlock kidolgozásánál, illetve a játék hangulata szempontjából merítettek a Sherlock című tévésorozatból – még akkor is, ha megőrizték az 1880-as éveket. Holmes cinikusabb és ironikusabb, mint valaha, és a játék hangulata is sokkal sötétebb, realisztikusabb. Továbbá olyan játékmenetbeli újdonságokkal is találkozhatunk, melyeket kicsit lejjebb fejtek ki.

A nem összefüggő esetek esete

Összesen hat esetet kell megoldanunk a Sherlock Holmes: Crimes & Punishments-ben. Nem összefüggőek, így olyan érzésünk lehet, mintha egy Sherlock Holmes-novelláskötetet olvasnánk. Bár a legtöbb eset érdekes, vagy izgalmas, másik inkább annyira érdekfeszítőek, mint egy átlagos Derrick felügyelő rész 1880-as környezetben. Ezt kifejezetten érezhető például a karakterek tekintetében.

A Frogware fejlesztői általában véve igyekeztek, hogy minél életszerűbb, vagy hihető szereplőket dolgozzanak ki, és ez a legtöbbször össze is jött nekik, ettől függetlenül egy-kettő azért elég unalmasra sikeredett. Nagy kár, hogy pont az első történet szereplői a legérdektelenebbek, illetve maga az ügy is eléggé „derrickes” – a gyilkosság módját leszámítva, ugyanis az áldozatot egy hatalmas szigonnyal nyársalják fel.
Szerencsére a későbbi esetek már sokkal izgalmasabbak. Mivel a történetek nincsenek semmilyen kapcsolatban, talán nem lett volna istentől és Conan Doyle-tól elrugaszkodott ötlet, ha megadják a játékosoknak a lehetőséget, hogy már a játék elején bármelyik esetet választhassák. Ugyan tényleg lehet az esetek között mazsolázni, de csak akkor, ha már végigvittük őket.

Használja az eszét, Watson!

A detektíves játékoknál talán a legnagyobb kihívás, hogy a nyomozós részt hogyan valósítsák meg. A point’n’click rendszer egyértelműen elavult, szóval a fejlesztők érthető módon igyekeztek más megoldásokhoz nyúlni. Az L.A. Noire volt talán a legsikeresebb a GTA stílusú akció/autós elemek, illetve a nyomozás, a helyszínelés és a szemtanúk kikérdezésével. A Heavy Rain teljesen másfajta rendszert használt, quick time akció-kaland részekkel és többfelé ágazó játékmenettel, befejezéssel. A Murdered: Soul Suspect hiába volt egyedi a sztori, illetve a szellemdetektív figurája terén, az egyszerre erőltetett, nyakatekert, ugyanakkor meglepően primitív és könnyen kicselezhető paranormális nyomozós rendszer sajnos egyáltalán nem működött.

A jó hír az, hogy miközben a Sherlock Holmes: Crimes & Punishments-ben egy némileg hasonló rendszert használnak, a Frogware mégis sikert arat azon a területen, ahol a Murdered fejlesztői csúfos kudarcot vallottak. Hasonlóan a Murderedhez, itt is aktívan részt veszünk a detektív szellemi munkájában, viszont itt a puzzle-szerűen összerakásra váró logikai elemek, melyek a beszélgetésekből, tárgyi bizonyítékokból és az emberek megfigyeléséből állnak össze,  ebben a játékban tényleg jól ki vannak dolgozva és élvezetesek.

A hatodik érzék

Ez valahol megkönnyebbülés is, hiszen Sherlock Holmes mindig is arról volt híres, hogy a teljes képet apró, egészen jelentéktelennek tűnő részletekből rakja össze. Ez az első játék, ahol Sherlocknak ezt a képességet konkrétan belehelyezték a játékmenetbe. Ahelyett például, hogy egyszerűen csak beszélgetnünk kell mindenkivel, a gyanúsítottakkal, vagy más szereplőkkel való találkozások során lehetőségünk nyílik arra, hogy megfigyeljük a külsejük legapróbb részleteit is. Ebbe a testi, vagy az öltözködésbeli külsőségeik egyaránt beletartoznak, de akár egy olyan apróság is, mint egy kikandikáló boríték, amelyet a zsebükbe csúsztattak. Ezeket az észrevételeket a beszélgetések során is felhasználhatjuk, de akár a bizonyítékokkal is összekapcsolhatjuk.

A játék egyik legjobb része ugyanis az, hogy az információrészleteket egy külön felületen keresztül kapcsolhatjuk össze. Eleinte csak két, egymással valahogy rokonságban álló információt kell összekapcsolnunk, és ha passzolnak, akkor ezek bekerülnek Sherlock elméjébe, ahol az összekombinált információ található. Bár az információk megszerzése általában nem túl nehéz feladat, az összekapcsolásukhoz már sokkal inkább figyelnünk kell a történetre, a karakterekre és a motivációikra. Összességében ez eddig a legjobb szimulációja a detektívmunkának, amelyet valaha láttam. Olyan az egész, mintha Sherlock Holmes elméjébe hatolnánk be.

Némi bűnhődés

Persze nyomozni, helyszínelni és tárgyi bizonyítékokat gyűjteni a tett helyszínén is fogunk. Ez teljesen rendben is van, ez a nyomozós játékok sava-borsa. Ami viszont meglehetősen bosszantó, az a minijáték, különösen a zárfeltörős rész, amely kiérdemelte nálam a minden idők legidegesítőbb játékbeli zárfeltörése címet – pedig már szívtam egy párral.

De ez még semmi a 3D-s, forgatós puzzle-szerű minijátékhoz képest. Amikor ugyanis Holmes valamilyen illatot (például szivart) szippant be, akkor egy töredezett 3D- felhőszerű képet kapunk, amelyet össze-vissza kell forgatni, hogy valamilyen kép álljon össze belőle. Lehet, hogy ez így leírva jópofának hangzik, de játék közben nem az. Nagyon nem az. És hogy mi a jó hír? Át lehet lépni. (A többi hasonló hülyeséggel együtt.)

London, viktoriánus korszak

A vizuális világ szempontjából a Frogware nagyon okosan elkerülte, hogy még egy sötét és depresszív, Hasfelmetsző Jack-hangulatú Londont kanyarítson a játékhoz (ilyesmiből épp elég lesz majd az egyébként nagyszerűnek tűnő The Order 1886-ban, amikor jövő évben a boltokba kerül.) A Crimes and Punishments inkább az élénk színekre gyúrt és iszonyúan alaposan igyekeztek a 19. századi Nagy-Britannia környezetét korhűen és a lehető legaprólékosabban kidolgozni.

A Frogware Sherlock Holmes lakásának kidolgozásán is rengeteget dolgozott. Jómagam is jártam a a Baker Street 221b-ben lévő Sherlock Holmes múzeumban: de ezeken a képeken is meg lehet nézni, és összehasonlítani a játékbeli helyszínekkel, hogy mennyire megdöbbentő módon stimmelnek a legapróbb részletek is.

Persze az aprólékosság kevés lett volna, ha a Frogware még mindig a régi motorját használja. Hál’istennek az új generációs konzoloknak igyekeztek ők is megfelelni, és éppen ezért immáron a legújabb Unreal motort használják. A grafika tényleg ütős, rendkívül részletes – messze jobb, mint a 2012-es The Testament of Sherlock Holmes, bár azért még most sem tartunk ott, amit egy PlayStation 4 játéktól elvárhatnánk.

Amit azért hiányoltam, azok a nagyobb helyszínek. Értem én, hogy alapvetően ez a játék is alacsony költségvetésből készül, de nem tagadom, hogy szívesen grasszáltam volna Holmes-szal egy élő-lélegző 1800-as évekbeli Londonban. Ehhez képest, amikor Holmes valahová utazik, állandóan a konflisban ülve láthatjuk, amint éppen pipázik, olvas, vagy a jegyzeteit nézi. Sokadszorra unalmas.

Nintendo Switch tapasztalatok

Eredetileg más konzolokra és PC-re jelent meg a Sherlock Holmes: Crimes & Punishments és a Switch verzió teljes egészében annak a portja. A látványvilág és a grafika 2022-ben nem látványos, de Nintendo Switch-re ez az egyik legjobb. A játék PC-n nagyon jól nézett ki, és ez igaz a Switch-en is. A környezetek részletgazdagok és gyönyörűek, lenyűgöző színmélységgel és világítással. Nincsenek elmosódott hátterek vagy pop-inek, mint más nagyobb portoknál. A környezet, amelyben találod magad, részletes és éles – és így kell lennie; tiszta grafikára van szükséged, ha nyomokat akarsz felfedezni az ügy megfejtéséhez. Ugyanez igaz a frame rate-re is: ez nem egy lusta, félkész port; a Crimes and Punishments fix 30fps sebességgel fut.

Az egyedüli durva negatívum a töltési idő: az sajnos tényleg elég komoly és ráadásul elég gyakori, szóval ezzel a Switch-tulajoknak számolniuk kell.

Egy jegyet Londonba, 1880-ba

A Crimes & Punishments jó kis nyomozós kalandjáték, egy alaposan feljavított grafikus motorral és egyszer innovatív, de mégis szolid játékmenettel. Bár még mindig nem az az igazi, mindent elsöprő „nextgen” Sherlock Holmes-élmény (ehhez nagyobb budgetre és fejlesztőcsapatra lenne szükség), de ha egy újabb nyomozós játékra vágysz, amelynek főszereplője a világ leghíresebb detektívje, akkor igazi Bűn és Bűnhődés lenne kihagyni.

-BadSector-

Kiadó: Focus Home Interactive

Fejlesztő: Frogware

Stílus: nyomozás, kaland,

Megjelenés: 2014 Szeptember 30