TESZT – A Triangle Strategy nem volt egyszerű helyzetben, amikor március elején megjelent. A 2022-es év olyan játékokkal indított, mint az Elden Ring, vagy a Syberia sorozat legújabb része, ezek mellett a legújabb stratégiai RPG könnyen elkerülhette a gamerek figyelmét. Azonban remélhetőleg mégsem kerülte el a többségét a Square Enix legújabb Nintendo Switch játéka, ugyanis a Triangle Strategy egy különleges gyöngyszem, ami egyszerre ötvözi a 90-es évek japán fantasy RPG hullámának elemeit, illetve egy komplex, izgalmas és részletgazdag modern játékét. Kétségtelen, aki úgy dönt, hogy nekiugrik a Triangle Strategy kalandjainak, nem könnyű feladatra vállalkozik, ellenben nem fogja megbánni. De miért is különleges ez az RPG?

 

Bár ez mindenkinél elég szubjektív téma, számomra a játékok egyik döntő faktora a történet. Nem a Triangle Strategy az első RPG, amivel találkoztam, de azon kevesek között van, amik igazán pozitív csalódást okoztak a történetük terén. Az új Square Enix játék egy igazán komplex és részletekben gazdag, alaposan felépített történetet és világot tár elénk, amelynek úgymond utolsó békés órájába csöppenünk bele, amikor elindulunk első „küldetésünkre” Serenoa Wolffort személyében. Serenoa újdonsült menyasszonyához indul éppen, amikor belecsöppen egy küzdelembe, amely során le kell győznie két útonállót. Egyúttal ebben a csatában kezd el „véletlenül” összeverődni Serenoa új csapata; a hivatalos találkozás előtt megismerjük menyasszonyát, Fredericát és kísérőjét Geelát, akik segítségére sietünk az ifjú nemesúr személyében. A csata vége fele beesik Roland herceg is, Glenbrook királyának kisebbik fia. Mellettük megismerhetjük Benedictet is, Serenoa úrfi tanácsadóját, aki mindig bölcs és megfontolt tanácsokkal látja el az ifjú örököst. Az első csata után az ifjú jegyespár és kíséretük végre megindulhat Wolffortba, ahol Serenoa apja már tárt karokkal várja őket. A banditákkal való küzdelem a játék első csatája, emiatt bőségesen ellátnak minket tippekkel és útmutatással a csata irányításához. Alapvetően egy egyszerű csatáról van szó két boss-szal, a lényege, hogy megismerjük a főszereplőket, illetve a csaták menetét és a karakterek képességeit.

 

 

 

Intrika, politika és egy küzdelmes út a békéhez

 

Wolffort egyike Norzelia fontos családjainak, akik kezükben tartják a térség politikai befolyását. Wolffort hagyományosan Glenbrook királyi családjának hűséges szövetségese, most pedig készen állnak egy olyan gazdasági és politikai együttműködésre, amely során a térség más, eddig ellenséges vagy rivális városaival és földesuraival a békés együttélésre törekednek. Ennek megpecsételéséül szolgál Serenoa és Frederica — Aesfrost grófjának féltestvére — házassága, amely azonban korántsem annyira idilli, mint ahogy a két fiatal gondolná.

A Triangle Strategy ugyanis egy meglehetősen valós, politikai számításokkal és intrikákkal, valamint rengeteg visszássággal teli, nagyon emberi világot fest elénk. Frederica például már az elejétől kezdve rengeteg kéretlen és becsmérlő megjegyzést kap szinte mindenkitől, leszámítva vőlegényét és barátait. Ugyan az Aesfrost ház leszármazottja, de mivel édesanyja a Roselle-ek közül származik, családja a kezetektől kívülállóként kezelte, akárhova is megy, mindenhol diszkrimináció és fájdalom éri a származása miatt. De kik is a Roselle-ek? Az „idilli” világban, ahol az egyik ház, a Hyzantine, istennőjük által vezérelve megteremtette a tökéletes egyenlőséget, egy másik, Aesfrost pedig végtelenül büszke a hatalmas szabadságra, amelyet uralmuk alatt élvez a nép mégis van egy „fekete folt”; a rózsaszín hajú Roselle-ek, a társadalom kitaszítottjai, akik kegyetlen kényszermunkára vannak ítélve a térség sóbányáiban és akiknek szinte menekülniük kell mindenhonnan, hogy megóvják személyes szabadságukat. Frederica kapcsán van alkalmunk megismerni az ő történetüket is és helyzetüket a társadalomban, amely során Serenoa úrfi is sokat tanult az addig makulátlannak hitt grófságról, illetve köztársaságról. Ezzel először akkor szembesül, amikor hazaérve Fredericával apja ugyan nagy szeretettel fogadja őket, de egyúttal be is avatja fiát és menyét a valódi okba, amiért Fredericát választották jegyeséül. Ugyan a házasság „koronázza meg” majd a három ház együttműködését, de ha mégis félremenne valami — ami, mint kiderül, nem is olyan abszurd eshetőség — a „nem kívánatos” Aesfrost lány és az ifjú Serenoa könnyen félreállíthatóak lesznek.

Ilyen nem túl bíztató politikai kilátások közepette indulunk el a béke és a zökkenőmentes együttműködés kezdetének örömére rendezett ünnepségre, amelyet Glenbrook királya rendez, aki maga is reménykedik egy marakodásoktól mentes időszak eljöttében. Ezen az ünnepségen áll össze csapatunk teljes kezdő létszáma; ekkor csatlakozik hozzánk végleg Roland herceg, személyi testőre, az igen képzett íjász, Hughette, Erador, a nagyszájú és csupaszív pajzshordozó és Anna, Wolffort egyik kiváló kémje. Miután egy sikeres csatát vívunk csapatunkkal az ünnep lovagi tornáján, megindulunk, hogy felfedezzük a környék valamelyik nagyhatalmát. A döntés rajtunk áll, Aesfrostot vagy inkább Hyzantine-t látogatjuk meg?

Bármelyik mellett is döntünk, a történet hamarosan tragikus fordulatot vesz; kitör a háború Glennbrook királyságában, a királyi család veszélybe kerül és csapatunk belesodródik a háború könyörtelen árjába, amely során nincs más választása, mint vállalni a konfliktust és kiállni amellett (és azok mellett) amiben/akikben hisz.

 

 

A meggyőződés mérlege, avagy hogyan válik a Wolffort ház örököséből karizmatikus vezető

 

Az első komoly döntés a játékban, amely során a Hyzantine és Aesfrost között kell választanunk. A döntésnek hosszú távon is van hatása, ugyanis ettől függ, hogy melyik új karakterrel bővül harcos csapatunk. Ugyanakkor magát a történetet nem befolyásolja, hogy melyik települést választjuk, itt inkább egy bevezető jellegű szituációról van szó, amely során megismerjük a játék szavazás alapú döntésrendszerét. Serenoa még Wolffortban kap apjától egy mérleget, amely segítségére van a fontos döntések meghozatalában. Minden csapattársa kap egy-egy érmét, amelyet annak megfelelően helyeznek a mérleg egyik vagy másik nyelvére, hogy melyik döntés mellett teszik le voksukat. A szavazásoknak van egy konkrét menete, amelyben mi magunk (azaz Serenoa) nem szavazhatunk, ugyanakkor mégis dönthetünk a szavazás eredményéről, ha elegendő információ összegyűjtése után meggyőzzük a megfelelő csapattársainkat a véleményük átgondolásáról. Itt is viszonylag nagy szabadságot kapunk, ugyanis minden szavazás előtt van lehetőségünk feltérképezni a környezetünket, ahonnan értékes adalékinformációkat gyűjthetünk és ezek felhasználásával meggyőzőbb érvekkel téríthetjük csapattársainkat „jobb belátásra”. Persze nem kötelező információgyűjtő körútra indulnunk egy döntés meghozásához, illetve egy adott szavazás befolyásolásához, enélkül is érvelhetünk véleményünk mellett, ugyanakkor ezek a kis „körutak” nagyon hasznosak tudnak leni, adott esetben egy csata menetét is befolyásolhatják.

A játék története jelentős mértékben függ ezektől a szavazásoktól, különböző döntések különböző befejezésekhez vezetnek. A játéknak alapvetően három lehetséges befejezése van, s mind a három áldozatokkal jár, ugyanis egyik befejezésben sem marad velünk az összes társunk, attól függően, hogy milyen döntéseket hozunk, illetve milyen irányba tereljük a szavazásokat. Azonban abban az esetben, ha ügyesen egyensúlyoztunk társaink elképzelései között lehetőségünk van egy negyedik, úgynevezett „Golden Ending” elérésére is, amely során minden szövetségesünk velünk marad és a háborút is sikerül egy sikeresebb irányba terelnünk. Értelemszerűen ezt a befejezést a legnehezebb elérni, ugyanis nagyon precízen megtervezett döntéseket kell hoznunk hozzá, amelybe beleszámítanak a szavazásokon kívüli, párbeszédeken alapuló döntések/válaszlehetőségek, ezekből pedig rengeteg van a játékban.

És ha már itt tartunk, a Triangle Strategy egyik nagy dobása a rendkívül sok választási lehetőség. A szavazási rendszeren kívül rengeteg párbeszéd során kell három válaszlehetőség közül kiválasztanunk a számunkra legmegfelelőbbet, amelyek szintén bírnak némi befolyással a történet alakulására. A válaszok három elv vagy értékrend szerint csoportosíthatóak; moralitás (morality), szabadelvűség (liberty) és haszonelvűség (utility). Ezekből adódnak össze a „meggyőződés pontjaink” (conviction points), amelyek attól függően, hogy melyikből gyűjtjük össze a legtöbbet hozzásegítenek egy-egy befejezéshez. Ezeket nincs lehetőségünk játék közben megnézni, így csak a játék végén tudhatjuk meg, hogy végül melyik befejezés irányába tereltek ezek a pontjaink. Amellett, hogy ez megnehezíti a játékmenetet, egyben sokadszorra is elővehetővé teszi a Triangle Strategy-t, kedvet adva ahhoz, hogy kipróbáljunk újabb befejezéseket. Conviction pointokat egyébként többféleképpen is tudunk gyűjteni; a játék zsenialitásához tartozik, hogy a csaták alatt is lehetőségünk van egyik vagy másik convictiont erősíteni az adott meggyőződéshez tartozó karakterek használatával, vagy avval, ahogyan az ellenfelekkel bánunk és még sok más módon. Ez is egy igen alaposan kitalált rendszerre épül, mint ahogy a scale of conviction döntéshozatala is, evvel is élvezetessé és időnként ember próbálóan bonyolulttá téve a játékot.

Ugyanis lévén, hogy egy stratégiai RPG-ről van szó, a csatáktól kezdve az egyszerű társalgásokig szinte mindenben a megfelelő stratégia választására helyeződik a hangsúly. Ugyanakkor nem kell megijedniük azoknak sem, akik esetleg kevésbé rajonganak az erős taktikázáson alapuló játékokért, ugyanis mindez elég jól el van osztva a játékban, a taktikázás mellett bőven van lehetőségünk élvezni az izgalmas és időnként drámai történetet, vagy kihozni magunkból és csapatunkból a legtöbbet a csaták hevében. Én legalábbis nem éreztem soknak a stratégiakészítésen alapuló részeket, mert megfelelően voltak integrálva a játékmenetbe. Emellett különböző szintű stratégiaalkotásra van szükség a játék különböző részeiben. A szavazások és a döntéshozatal esetében hosszútávú stratégiákban érdemes gondolkodnunk, főleg, ha többedszerre futunk neki a játéknak és esetleg egy bizonyos befejezés elérése a célunk. Evvel szemben a csatákban inkább rövidtávú stratégiákban érdemes gondolkodni. A két hozzáállás kombinálásával gond nélkül el lehet navigálni a játék menetében és akár elsőre is elérni a kiszemelt befejezést. (Tegyük hozzá, akárhogy is igyekeztem, elsőre /és segítség nélkül/ nem sikerült nekem sem elérnem a Golden Endinget…)

 

 

A stratégáknak néha pragmatikusnak kell lenniük

 

Amikor éppen nem a döntéseinket tervezgetjük, vagy az izgalmas történet drámai fordulatainak vagyunk szemtanúi, akkor, mivel továbbra is egy RPG-ről van szó, legnagyobb valószínűséggel az ellent kell kaszabolnunk. A Triangle Strategy minden fejezetére jut legalább egy könnyebb vagy nehezebb csata. A csaták során értelemszerűen az időközben összeverődött és folyamatosan bővülő csapatunkkal kell harcolnunk, amelyben jó fantasy RPG-hez méltóan mindenkinek más-más funkciója van. Meg kell jegyezni, hogy a Triangle Strategy elég erős mágusok, gyógyítók és más, varázslatot használó karakterek tekintetében, illetve gyakorlatilag minden karakter nagyon hasznos és erős tud lenni a maga módján. Miután bővül a csapatunk, nekünk kell eldönteni, hogy az adott csatában kik lesznek a legeffektívebb harcosok, ennek tükrében kell összeállítanunk egy ütőképes felállást. minden csapattag fejlődik minden csatában, amiben részt vesz, de emellett van lehetőségünk különböző kiegészítőkkel is ellátni őket, amelyek erejük növelésére szolgálnak. A csaták legfontosabb eleme a pozicionálás. Minden csata előtt lehetőségünk van egyesével elrendezgetni a karaktereinket a csatamezőn. Ilyenkor nagyon sok részletre érdemes odafigyelni; mindenkit funkciója szerint ajánlatos előrébb vagy hátrébb állítani, mindenképpen érdemes kihasználni a terep és időjárásviszonyokat, illetve jól átgondoltan felhasználni a környezetünket – beleértve akár titkos csapdákat körülöttünk, vagy egy adott épület elemeit védelem és taktika szempontjából. A támadások hatáskörét, illetve a csata alatti mozgásterünket egy négyzethálós rendszer segíti (ami egyeseknek ismerős lehet például a Final Fantasy játékokból) amely világosan kijelöli merre mit tudunk éppen csinálni az adott körben.

A csaták esetében fontos még megemlíteni, hogy ha netán elesik egyik csapattársunk a küzdelemben nem kell megijedni, ugyanis ezek sosem részei a kanonizált történetnek. Ennek következtében nem kell azon aggódnunk, hogy egy adott csata vérre megy, ugyanis a sikertelen csatákért is kapunk jutalmakat (pénzjutalom és dicsőségpontok), legfeljebb gyakoroltunk vele egy kicsit. Ugyanakkor nem muszáj „élesben” fejleszteni csapatunkat, ugyanis van lehetőségünk mental mock battle-ökben gyakorolni, amik nekem például tényleg nagyon sokat segítettek ahhoz, hogy a nehezebb csatáknak felkészültebben tudjak nekiugrani.

Annak ellenére, hogy szokásom jobban élvezni a történetet, illetve a döntéshozó rendszereket még az RPG játékokban is, meglepően izgalmasnak találtam a Triangle Strategy csatarendszerét. Az elején könnyen bele lehet bonyolódni a rengeteg tippbe és útmutatásba, amit a játéktól kapunk, illetve egy idő után fárasztó, amikor sokadjára sem sikerül átrágni magunkat egy adott csatán. Viszont miután belejövünk és ráérzünk a taktikázás lényegére, igazán élvezetes kihívásokban lehet részünk.

 

 

Kilencvenes évekbeli feeling egy letisztult modern környezetben

 

Ugyan egy Triangle Strategy-hez hasonló RPG esetében nem olyan sorsdöntően lényeges szempont a grafika, én mégis kiemelném bizonyos aspektusait, amik engem kifejezetten megfogtak. Kiskamasz korom óta sok-sok 90-es évekbeli japán RPG-vel játszottam, számomra ezek világát idézte vissza a Triangle Strategy mind látványvilág, mint zene tekintetében, csak, mintha egy sokkal igényesebb és továbbfejlesztett verzióról lenne szó, amely bátran merített ihletet az elődökből. Mindenképp kiemelném a gyönyörű, kicsit Ghibli stílusú karakterrajzokat, amelyeket a csaták alatt, illetve a War Cronicle-ben a karakterek adatlapján láthatunk. De a karakterek 3D pixel art chibi verziói is részletgazdagok és igényesek, bár a mellékszereplők esetében néha összekevertem egyet kettőt.

A környezet, amelyben épp a csatákat vívjuk, felfedezőkörútra indulunk, vagy a történet kibontakozását figyeljük meglehetősen kidolgozott, a textúrák nagyon szépen megjelennek, de közben nem is keltenek túlzsúfolt benyomást.

A zenéről pedig szintén külön szót kell ejteni. A játékmenet során regeteg különféle aláfestő zenét hallhatunk, vannak köztük teljesen felejthetőek is, ugyanakkor jónéhány gyönyörű szép és hangulatos, amik elképesztően sokat tudnak hozzáadni egy-egy jelenethez. Hangulatukban ezek is kicsit a retro fantasy RPG-kre emlékeztetnek, bár azok többségénél komolyabbról van szó a Triangle Strategy-ben.

Összességében mind a látványvilág, mind a zene erősen hozzájárul a játék jellegzetesen japán fantasy hangulatához, amit a műfaj kedvelői bizonyosan nagyon díjazni fognak.

 

 

 Ezentúl is van hova fejlődni

 

A sok-sok pozitívum mellett azonban meg kell említeni a játék kivetnivalóit is. Számomra az egyik legerősebb negatívumot a kezdeti nehézkesség jelentette, ami az irgalmatlan mennyiségű információáradatból fakad, amit a játék elején szinte egy menetben ránk öntenek. A műfajban gyakori ez a megoldás és kétségtelen, hogy vannak előnyei, nekem mégis kicsit túl soknak érződött itt, ugyanis ennek következtében az átlag játékos órákat tölt el a tippek és útmutatások, illetve szabályrendszerek olvasgatásával, ami egy idő után elég fárasztó tud lenni.

Egy másik, apróbb problémát számomra egy vizuális elem okozta, méghozzá a karakterek halála. Mint említettem, főszereplőink maximum a csatákban halnak meg, de ott se végérvényesen, ugyanakkor nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy több (különben kifejezetten szerethető) mellékszereplőtől kell megválnunk a történet során. Némelyik haláleset kifejezetten drámai jelenetet eredményez, amelyben eléggé elrontja a szívszorító pillanatot, amikor az adott karakter csataanimációba illő módon „pofára esik” és kivérzik. Szerintem a drámai jelenetekben kicsit komolytalannak érződik egy ilyen megoldás.

A harmadik, általam felhozott kivetnivaló pedig a játék egyúttal egyik legnagyobb erősségében (vagyis „lehetett volna” erősségében) rejlik. A Triangle Strategy játékmenete során rengetek érdekes karakter kerül az utunkba, akiket alkalom adtán – a szavazások vagy a felfedező körutak során – van időnk jobban is megismerni. Ugyanakkor számomra sokszor kicsit egyoldalúnak vagy laposnak érződtek még a főszereplők is, amellett, hogy végtelen mértékig képesek egymással udvariaskodni, még akkor is, amikor az ember több érzelmet vagy esetleg önálló elhatározást várna tőlük. Emiatt időnként úgy érződik, mintha ugyan meglenne a saját véleményük, mégis végül Serenoa véleménye lényegesebb lenne számukra, s közben hiányzik belőlük az egyéni temperamentum. A jövőben, ha esetleg készülne folytatás vagy adaptáció a játékhoz, remélem, hogy lesz alkalmuk intenzívebben kibontakozni, ugyanis meglehetősen sok potenciál van bennük!

-Shion-

---

---

 

Kiadó: Nintendo

Fejlesztő: Square Enix, Artdink

Stílus: taktikai RPG

Megjelenés: 2022 március 4.