The Witcher 4: miért Unreal Engine 5? A CD Projekt RED prózai indoklása

A lengyel stúdió nem akarja a saját engine-jét (REDEngine) erőltetni, hanem inkább az Epic Games technológiáját veszi igénybe a következő The Witcher-játék esetében.

 

Erről a játékról sokat nem tudunk még, de az például már hivatalos, hogy a Hiúz iskolája (School of the Lynx) benn lesz, így Andrzej Sapkowski műveihez képest komoly bővítésről lehet szó a Vaják-univerzumban. A negyedik rész (ami nem is biztos, hogy ezt a számot egyáltalán megkapja, mert történetileg fogalmunk sincs, hogy mikor is fog játszódni!) viszont technológiailag más alapon lesz a Geralt főszereplésével támadó trilógiához képest.

Az Epic Gamesnek volt egy State of Unreal nevű közvetítése, miután a stúdió elérhetővé tette az Unreal Engine 5-öt. Itt megszólalt Jason Slama, a következő The Witcher rendezője is, és kb. ugyanazt mondta mint egy ex-CDPR fejlesztő (erről régebben mi is írtunk). Az egyik legfontosabb dolog szerinte az, amikor a nyílt világú játékokat a sokkal lineárisabb játékokkal összevetjük, hogy mekkora lehetősége van a dolgok elromlásának, vagy mennyi forgatókönyvet kell a fejlesztőknek megfontolniuk. Ezek a tényezők nagyobb fontossággal bírnak a nyílt világú alkotásokban.

A játékosok bármilyen irányba elmehetnek, elméletileg bármilyen sorrendben foglalkozhatnak a tartalmakkal, de ezek lefedéséhez egy valóban stabil környezet kell, amit nagy magabiztonsággal hozhatnak létre a fejlesztők, így az, ha az út során 1600 más helyen robban le az engine, a technológia, az nem éppen kedvező, úgyhogy ez volt a nagy motiváció az Unreal Engine 5-re való váltás mögött.

Slama elismerte, hogy az Games Medieval Village nevű Unreal Engine 5-üs techdemója eléggé The Witcheres állásajánlatos táblával rendelkezett, és ez inspirálta a lengyeleke az engineváltásra. Amúgy meg teljesen korai arra tippelni, hogy az új The Witcher mikor, illetve mire fog megjelenni. A PlayStation 5, Xbox Series, PC hármas tűnik logikusnak, de ki tudja, mikor lesznek készen a játékkal…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu