A Halo Infinite evolúciójára utalt a társfejlesztő: battle royale mód jön?

A 343 Industries nem volt egyedül, amikor Master Chief új történetét létre kellett hozni, viszont kérdéses, hogy tud-e arról a csapat, amire a Certain Affinity utalhatott…?

 

A Halo Infinite már több mint negyed éve már, hogy megjelent, és jelenleg nincsen olyan állapotban, amit elvárhatna tőle a 343 Industries és a Microsoft, és a Steamen mostanában sorozatosan kapja a negatív értékeléseket. A sztorimódot rövidnek tekintik a játékosok, vagy olyat is mondanak, hogy nem nagyon éri meg a hozzá képest hetekkel korábban elindított, free-to-play multiplayer komponenshez képest. Ha már multiplayer, annak gyakori frissítéseinek hiánya is kritika a „végtelen Halo” irányába…

A Certain Affinity pedig egy tweetben azt írta, hogy a Halo franchise-on már több mint másfél évtizede dolgoznak, és örömmel közölheti a stúdió, hogy mélyül a kapcsolata a 343 Industriesszel, ami megbízta őket a Halo Infinite evolúciójával. Ezt új és izgalmas módon fogják megtenni, majd jött az ilyenkor szokásosnak is nevezhető állásajánlatos link. Több mint negyven nyitott posztjuk van, de segítenek a Call of Duty fejlesztésében és egy saját IP-n is dolgoznak, így nem minden köthető a Halo Infinite-hez.

A Windows Central szerint a Halo Infinite új játékmódja a Certain Affinity-től állítólag egy, főképp a kezdőknek szánt élmény lesz, ami nem olyan kompetitív mint a jelenleg elérhető multiplayer módok (Big Team Battle, Arena), és a Fortnite, a Call of Duty Warzone, illetve az Apex Legends iránt érdeklődő közönséget igyekeznek ezzel megcélozni. Ha ez igaz, akkor a battle royale játékokhoz hasonló mód készülhet, így a már amúgy is eléggé sok fóka mellé be fog szállni még egy. Biztos, hogy ezzel kéne próbálkozni?

A Microsoft valószínűleg nem ezzel számolt, amikor útnak eresztette többszöri halasztás után a Halo új részét (mert korábban számíthattunk arra is, hogy esetleg az Xbox Series mellett ott lesz nyitócímként, ami nem valósult meg), szóval egy kisebb pánik állhat fenn.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu