A Steelrising sem úszta meg halasztás nélkül [VIDEO]

A Spiders következő játékából láthatunk hat percnyi (és még finoman szólva nyersnek tűnő) játékmenetet is.

 

Az akció-RPG új videóját Jehanne Rousseau (a Spiders vezérigazgatója, társalapítója, illetve a Steelrising vezető írója), Sebastien Di Ruzza (dizájnigazgató), továbbá Ciaran Cresswell (a lokalizációért felelős vezető) kommentálja, és a Game Informer is megerősítette, hogy a játék az eddig tervezett júniusi megjelenéséről lemondott: negyed évvel később fog csak az újgenerációs konzolokra és PC-re megérkezni a történelmi eseményeket kissé átgondoló játék a GreedFall fejlesztőitől.

A játék Steam-oldala szerint Párizsban járunk, 1789-ben. Terrorban a francia főváros, miután a forradalmat XVI. Lajos elnyomta a könyörtelen gépiesített hadseregével. Aegis a főszereplőnk, aki mérnökileg nem fakezű, és megpróbálja a történelmet megváltoztatni, remélhetőleg a királyt is eltávolítva a trónjából. Az ő erejét és sebességét a mi tudásunkkal kombinálva kell a francia eseményeket a megfelelő mederbe terelni.

Miközben Párizs ég (meg véres talajúvá válik), Aegis (aki amúgy szintén egy automaton mint XVI. Lajos hadserege, csak őt a Vaucanson nevű, a Clockwork King, magyarul talán Óraműves király szolgálatában álló mérnök hozta létre) játékstílusunkhoz függően finomhangolható lesz: lehetünk félelmetes harcosok, halálos táncosok, vagy a természeti erők művészetének virtuózai. Könyörtelen, intenzív harcok lesznek a meg nem bocsátó, összetett gépek ellen.

Az erőnket, rugalmasságunkat és eszközeinket be kell vetni, hogy az utcákon, háztetőkön, szomszédságokon és kastélyokon átjussunk (és persze lesznek titkok is). Alternatív történelmet kapunk, és a lehetséges szövetségeseink között is lesz olyan, akinek megkérdőjelezhető motívumai lesznek, úgyhogy emiatt is egyfajta gordiuszi csomó, amit ki kellene bogoznunk valahogy. Persze a történelmi idővonal helyreállítása miatt az is a feladatunk lesz, hogy a francia forradalom valóban bekövetkezzen (vajon ez nyitva hagyja-e a kaput egy bizonyos Napóleon felbukkanásának?).

A Steelrising szeptember 8-án jön PlayStation 5-re, Xbox Seriesre és PC-re (Steam, GOG, Epic Games Store). Úgyhogy a PlayStation 4-ről és az Xbox One-ról itt már lemondtak.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu