MOZI HÍREK – Az Elden Ring alapvetően pozitív fogadtatásra talált a játékosok körében, de vajon van-e benne ennél több? Érdemes lenne adaptálni a mozivászonra vagy a tévék képernyőjére?

Sok-sok hosszú év után az Elden Ring immár a nagyközönség számára is elérhető. A Dark Souls és a Souls-szerű játékok rajongói örülhetnek, hiszen a FromSoftware legújabb műfaji belépőjánek megjelenése óta eltelt rövid idő alatt a kritikusok és a rajongók egyaránt mindenféle dicséretet zúdítottak rá, sőt egyesek a fejlesztők eddigi legjobb játékának tartják. Hogy ez igaz-e, arról lehet vitatkozni, de egy dolog tagadhatatlan: az Elden Ring óriási népszerűségnek örvend a FromSoftware korábbi játékainak régi rajongói körében.

A hatalmas népszerűséggel természetesen együtt jár a vágy, hogy még többet kapjunk – mindez pedig olyasmi, amivel a FromSoftware szívesen foglalkozik. Ugyanakkor a Dark Souls-trilógiával, a Bloodbourne-nal és a Sekiro: Shadows Die Twice-ral ellentétben, amelyeket mind Hidetaka Miyazaki írt és rendezett…

…az Elden Ring egyedülálló abban, hogy Miyazaki mellett a Trónok harcával – illetve A tűz és jég dala regényciklussal – világhírre szert tevő George R. R. Martin agyszüleménye.

Mint ilyen, mindkét író hatása mindenhol érezhető a játékban, kezdve Miyazaki kusza világától és érdekes karaktereitől George R. R. Martin dialógusaiig és az összes karakter egymáshoz fűződő kapcsolatáig. Emiatt az Elden Ring története sokkal könnyebben elérhető a játékosok számára, mint Miyazaki bármelyik korábbi műve, hiszen nem igényel semmilyen erőfeszítést a játékos részéről, hogy saját maga fedezze fel, mi is a játék története valójában. A könnyebben hozzáférhető történet az Elden Ringet sokkal érettebbé teszi az adaptációra, mint Miyazaki bármelyik korábbi játékát, kivéve talán a Sekiro: Shadow’s Die Twice-t.

Párbeszédeken keresztül kibontakozó történet

A két elismert, egyedi stílussal megáldott szerző hatása sehol sem nyilvánul meg jobban az Elden Ringen, mint a párbeszédekben. Miyazaki minden korábbi művében a karakterei nagyon halk szavúak voltak, és általában nem mondtak többet, mint amennyit kellett. Ennek az volt a célja, hogy egy kicsit titokzatosabbá tegye a játékait, és némi ösztönzést adjon a játékosnak, hogy maga jöjjön rá, mi is történik valójában.

Az Elden Ringben ezzel szemben, George R. R. Martin hatására, a karakterek beszélnek – méghozzá igencsak szószyátyár módon. Minden egyes szereplőnek, akivel a játékban találkozhatunk, megvan a saját háttértörténete, amelyet túlságosan is szívesen megosztanak, ha kérdezik őket. Mindegyiküknek van valamilyen kapcsolata a játék legalább egy másik karakterével, és mindannyian érdekeltek abban, hogy a játékos karaktere sikeres legyen, ami azt jelenti, hogy minden lehetséges módon segíteni próbálnak. Mindez már a játék nyitányában is megmutatkozik: Miyazaki Dark Soulsához hasonlítva, amelyet egy öregasszony narrál, aki úgy beszél, mintha az általa elmondott történet egy legenda lenne…

…az Elden Ring nyitánya ehelyett operai fanfárra van hangszerelve, és akár Brian Blessed is lehetne a narrátor (mint a Kingdom Come: Deliverance esetében), miközben elmagyarázzák a helyszín történelmét, és bemutatják az összes fontosabb szereplőt.

Mindezek a párbeszédek és a bemutatásuk módja arra kell, hogy a játékos mindig tisztán lássa, mit csinál és mi a célja. Szemben a Dark Soulsszal, amely kezdetben egy nagyon homályos célt ad a játékosnak, amely nem konkrét módon segít, az Elden Ringben a játékos az első pillanattól kezdve pontosan tudja, hogy mi történik, mi a célja, és mi a tét. Ez persze nem jelenti, hogy nincsenek megoldandó rejtélyek, hiszen Miyazaki-módra még mindig sok a megválaszolatlan kérdés, különösen a játék fő antagonistáinak történetével kapcsolatban, de a játékos célja egyetlen ponton sem marad homályban, és egyetlen karakter sem fogja soha másként megmondani a játékosnak. Amíg van egy világos cél, amit követni lehet, addig ez az, ami a közönséget le tudja kötni, függetlenül attól, hogy a történetet hogyan adaptálják.

A formai keretek szétfeszítésé

George R. R. Martin dialógusai azonban nem az egyetlen pont, ahol az Elden Ring szakít Hidetaka Miyazaki korábbi játékainak formájával. Kezdjük azzal, hogy az Elden Ring helyszíne, a The Lands Between egy nyitott világ, ami azt jelenti, hogy a játékos szabadon felfedezheti azt, ahogy akarja, és még lovat is kap, hogy hatalmas távolságokat tegyen meg. Azonban a The Lands Between helyszíne és a játék főbb ellenfelei, akik ott élnek, mindegyike világosan meghatározott történettel rendelkezik, amely – bár Miyazaki hatására homályos – valójában részletesen felfedezhető, ha a játékos keresni akarja. Tehát sokkal több van mindezekben a karakterekben és magában a környezetben, mint ami elsőre látszik. Ez megint csak ellentétben áll Miyazaki korábbi műveivel, például a Dark Soulsszal, ahol még ha a játékos fel is fedezi a helyszín teljes történetét, akkor is rengeteg megválaszolatlan kérdés marad.

Ilyen kiterjedt világ és gazdag történelem mellett bárkinek, aki megpróbálná az Elden Ringet más formátumra adaptálni, nem lenne könnyű dolga mindazzal, ami eléje kerül. Az egyetlen dolog, ami igazán hiányzik, az a játékos karakter története, ami szándékosan homályos, mivel az Elden Ring egy RPG, és a játékos maga egy senki, akinek nincs valódi kapcsolata a The Lands Between világával. Ez persze nem véletlen, hiszen így a játékos bárki lehet, aki csak lenni akar.

Pro és kontra

Tehát, milyen érvek szólnak az esetleges adaptáció mellett? A kidolgozott világ, remek karakterek és igényesen megírt párbeszédek mindenképp. Martin további közreműködésével garantálható lenne, hogy a képernyőn megelevenedő The Lands Between világa éppen annyira érdekes lehet a közönség számára, mint Westeros volt a Trónok harcában.

Ugyanakkor ami hiányzik, az éppen egy adaptálható történet: mert hiába az érdekes, jól kidolgozott világ, ha egyszer nincs, akinek drukkolhatnánk; nincs kiért szorítani. Az Elden Ring világa sokkal inkább egy játszótér, ami a játékosok szórakoztatására épül. Ez egy RPG esetében egyáltalán nem baj; azonban nem hordoz magában egyetlen, jól adaptálható történetet. Mielőtt azt mondanák, hogy „oké, de ez minden szerepjáték velejárója”…

…érdemes eszünkbe idézni például a Knights of the Old Republicot, amely esetében sikerült kombinálni a (többé-kevésbé) teljes döntési-, illetve karakterfejlődési szabadságot egy emlékezetes, jól adaptálható történettel, amely szinte sikolt a mozivászonért.

Habár az Elden Ring univerzuma nem hasonlítható a Star Warshoz, ez még nem jelenti, hogy ne lehetne adaptálni: csupán jóval nagyobb munkát igényelne egy a közönségnek eladható koncepció és történet kidolgozása. Mindabból kiindulva pedig, hogy jelenleg milyen eszeveszett mennyiségben készülnek az új filmek és (főleg) sorozatok, kérdéses, hogy az alapvetően azért, népszerűség ide vagy oda, még mindig rétegműnek tekinthető Elden Ring filmes/tévés adaptációja megérné-e a sok belefektetett pénzt és energiát.

Forrás: IGN, Rock Paper Shotgun