Az elveszett város – Na, ez a „megbocsáthatatlan”!

FILMKRITIKA – Az egyébként igazán tehetséges Sandra Bullocktól nemrég láthattuk a Megbocsáthatatlan című remek bűnügyi drámát, a színésznő most viszont egy rendkívül bugyuta filmvígjátékban tér vissza. Az elveszett városban a koncepció ugyan máshonnan ismerős, de attól még jó lehetett volna, azonban sajnos sem a poénok, sem a sztori, sem a színészi alakítások sem teszik a legcsekélyebb mértékben sem emlékezetessé ezt az halovány alkotást.

 

 

Elég komoly hendikeppel indul egy olyan film, amelynek a története már sok helyről ismerős és legalább két hatalmas klasszikus is készült belőle. Az elveszett város esetében a Jean-Paul Belmondo-féle A káprázatos című filmvígjáték és Michael Douglas A smaragd románca című filmje juthat eszünkbe, amelyek nagyjából ugyanezt a történetet sokkal hatásosabban és színvonalasabban mesélték el, sokkal jobb poénokkal fűszerezve.

 

MOZI HÍREK - Daniel Radcliffe elmondta, hogy a gonosz szerepét játszani nagyon szórakoztató volt számára, de nem biztos benne, hogy a színésztársai ugyanígy éreznek.

 

Egy ponyvaírónő nagy, egzotikus, romantikus kalandja

 

Igaz romantikus akció-kaland-filmvígjáték tehát a műfaj, amilyet évtizedek óta nem láttunk. Nincs szinte semmilyen felvezetés: a film azonnal beleveti magát Loretta Sage (Bullock) történetébe, aki egy rendkívül sikeres romantikus regényírónő, akinek életét szeretett férje halála óta a magány határozza meg. Egy elveszett várossal kapcsolatos látszólagos tudása miatt – amit legutóbbi, romantikus/giccses ponyvájában is „megcsillogtat – elrabolja őt egy őrült, frusztrált milliárdos (Daniel Radcliffe), aki azt hiszi, hogy a nő megtalálja a felbecsülhetetlen értékű kincset, aminek a felkutatására rengeteg pénzt költ.

Loretta azonban talpraesettebbnek bizonyul, mint ahogy azt fogvatartói gondolták, és nincs egyedül – a könyvborítókon modellkedő, kigyúrt izomzatú, de rettenetesen bugyuta Alan (Channing Tatum) elindul, hogy megmentse, ami egy elfeledett sziget veszélyes dzsungelének hátterében egy nagy kalandhoz és – legalábbis elméletileg – romantikus szikrákhoz vezethet a két főszereplő között.

A filmben egy relatív rövid kameóként szerepel még Brad Pitt is, mint „Jack Trainer”, aki fizetett zsoldosként próbálja megmenteni a borzasztóan béna Alannel karöltve Lorettát.

 

 

Gyenge poénok, erősen közepes sztori

 

A sztoriról sok többet nem érdemes írni, bár igazából nincs is nagyon miről. A film leginkább Loretta és Alan állandó civódásáról szól, akik persze menthetetlenül sodródnak a romantikus happy end felé – pont olyan módon, amit a film elvileg parodizál. Igazából egy ilyen filmnél még ezzel sem lenne baj, ha a sokszor elég erőltetett, fárasztó poénok, vagy a viccesnek szánt jelenetek ütősebbek lennének, vagy legalább a karakterek egy hangyányit érdekesebbek, vagy ad abszurdum, hitelesebbek lennék.

Ráadásul mindezt láttuk már, sokkal jobb színészi játékkal, valóban mulatságos jelenetekkel felvértezve az említett nagy klasszikusokban. Bullock hozza a saját rutinját, de így is csak halovány árnyéka Kathleen Turner alakításának A smaragd románcából, ahogy Tatum is inkább csak fárasztó a béna izomtibor és műmájer szépfiú szerepében – A káprázatosban szintén alaposan kigyúrt Jean-Paul Belmondo komikusi tehetségének közelébe sem ér. A Bullock és Tatum közötti kémiát pedig talán hagyjuk is…

Persze, nem igazán a két színész tehet minderről, hiszen Bullock nemrég a Megbocsáthatatlanban bizonyított, Tatum pedig szintén szerethető és hiteles volt a PTSD-s háborús emberi és kutya veteránról szóló Katonadologban. De Daniel Radcliffe-nak sem róható fel, hogy inkább irritáló, mint szórakoztató az emberrabló milliárdos szerepében. Egész egyszerűen az elfuserált forgatókönyv és a legtöbbször béna poénok nem nyújtanak elég lehetőséget, hogy a színészek komikusi képeségeiket kamatoztassák.

„A dzsungel megeszi a hozzánk hasonló embereket” – mondja Loretta Alan-nek.

A gyenge forgatókönyvek, mint most megtudtuk, úgyszintén.

-BadSector-

Az elveszett város

Rendezés - 5.4
Színészek - 5.8
Történet - 5.2
Poénok - 5.4
Hangulat - 5.8

5.5

KÖZEPES

Persze, nem igazán a két színész tehet minderről, hiszen Bullock nemrég a Megbocsáthatatlanban bizonyított, Tatum pedig szintén szerethető és hiteles volt a PTSD-s háborús emberi és kutya veteránról szóló Katonadologban. De Daniel Radcliffe-nak sem róható fel, hogy inkább irritáló, mint szórakoztató az emberrabló milliárdos szerepében. Egész egyszerűen az elfuserált forgatókönyv és a legtöbbször béna poénok nem nyújtanak elég lehetőséget, hogy a színészek komikusi képeségeiket kamatoztassák. „A dzsungel megeszi a hozzánk hasonló embereket” - mondja Loretta Alan-nek. A gyenge forgatókönyvek, mint most megtudtuk, úgyszintén.

User Rating: 1.57 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines – including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu