Fellélegezhet az Activision Blizzard? Egy amerikai bíró elutasította a befektetők keresetét!

Az Activision Blizzard-ügy felpereseinek most lehetőségük van arra, hogy panaszt nyújtsanak be az elutasítás által kiemelt kérdésekkel.

 

 

Az Activision Blizzard továbbra is a viták kereszttüzében áll. Azzal vádolják, hogy nőkkel szemben ellenséges kultúrát ápol, ami zaklatásokhoz és elbocsátásokhoz vezetett – emiatt aztán az iparág szorosan figyeli az ügy alakulását. E jelentések nyomán a vállalatot beperelték az alkalmazottai, sőt egy befektetői csoport is, amiért nem vette komolyan a folyamatban lévő vizsgálatokat.

„A vádak nem elegendőek a csalásra vonatkozó állítások alátámasztására.” – Percy Anderson bíró

A wccftech azonban új fejleményről számol be az említett befektetők által indított perben: Percy Anderson amerikai kerületi bíró elutasította a keresetet. „A felperesek azt állítják, hogy a média reakciója a hatósági vizsgálatok hírére, valamint az alperesek DIEV (Department of Fair Employment and Housing) akcióra adott nyilatkozata >>cáfol minden olyan elképzelést<<, hogy a hatósági vizsgálatok hétköznapi vagy rutinszerűek voltak” – magyarázza a bíró.

„Az ilyen állítások azonban visszamenőleges csalásnak minősülnek, és konkrét időbeli tények hiányában nem elegendőek az értékpapírcsalásra vonatkozó követelés alátámasztásához.” Az elutasítás folytatódik: „Amennyiben a felperesek azt állítják, hogy az alpereseknek tudniuk kellett arról, hogy a szexuális zaklatás és a diszkrimináció a pozíciójukból adódóan endemikus volt, az [első módosított panasz] nem tartalmazza az ilyen megállapítás alátámasztásához szükséges tényeket.”

Bár a bíró elutasította a keresetet, egyben megnyitja a lehetőséget a befektetői csoport számára, hogy a következő 30 napon belül panaszt nyújtson be, amely tükrözi a döntéssel kapcsolatos kiemelkedő problémákat. Másrészt érdemes megjegyezni, hogy az Activision Blizzardnak újabb szexuális zaklatás és diszkrimináció vádjával kell szembenéznie, és már több millió dollárt kellett kifizetnie az áldozatoknak. Ezen túlmenően egy olyan vád is felmerült, amely az Activision Blizzardot az USA jelentős politikai erőihez köti.

Forrás: wccftech

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu