Erősített a Steam Deck dokkján a Valve!

Gabe Newell cége pontosította, hogy milyen sebességre lesz képes az Ethernet-csatlakozó, továbbá az USB 3.1-es portok körül is bővített egy komolyat a Valve.

 

A Steam Deck, a Valve hordozható PC-je már elindult, és néhány szerencsés előrendelő már meg is kapta a készüléket, ami SteamOS operációs rendszerrel jön alapból, de aki ügyeskedni szeretne, nyugodtan feltehet Windowst is a készülékre. A Nintendo Switchhez hasonlóan ennek a masinának is lesz dokkja. Azért használunk jövő időt, mert jelenleg még nem kapható az alkatrész, amivel televíziókra és monitorokra csatlakoztathatjuk a handheld PC-t, amit eközben dokkolva tölteni is lehet, hasonlóan a nagy N népszerű platformjához.

Az érdekesség ott van, hogy a Steam Deck dokkja még el sem rajtolt, de Gabe Newellék már tuningoltak rajta egyet (!), feltehetőleg azért, mert a kereslet a készülék iránt kiemelkedően jó, és nem szeretné a Valve, hogy ez legyen a leggyengébb láncszem. Eddig az volt a hivatalos, hogy a dokk egy USB 3.1, illetve két USB 2.0 porttal rendelkezik, és az Ethernet csatlakozó sebességét a cég nem határozta meg. Ehelyett már három USB 3.1 portot kap a dokk, az Ethernet pedig gigabites lesz, így gyorsabb fel- és letöltési sebességet és stabilabb, erősebb USB-s sebességeket kapunk.

Ez a megközelítés pedig merőben eltér a Nintendo Switchétől. Ott először egy nem dokkolható, 100%-ban handheld változat jött az alap modell után ki (a Switch Lite), majd utána a tavaly októberben elstartolt, nagyobb és eltérő kijelzőjű Switch OLEDnek is meg kellett érkeznie, mielőtt a japán cég áttervezte volna a dokkot!

A Steam Deck jelenleg tavasz vége felé kezd eljutni a rendelőkhöz, így nem kizárt, hogy május vége, június eleje tájékán kezdi majd a Valve kiszállítani az első példányokat az Egyesült Államokba, Kanadába, az Egyesült Királyságba, illetve az Európai Unióba, így akár mi is megkaphatjuk majd a dokkot, ha időben előrendeltük, majd az értesítőre időben reagálunk…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
This user hasn not filled out his biographical info.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu