A FromSoftware felvásárlására utalt egy PlayStation-főnök, majd megcáfolta!

Kissé követhetetlen a logika, hacsak nem szóltak le az illetőnek felülről, hogy még nincs ideje erről csiripelni…

 

Szóval a kérdéses személy, aki talán túl nagyot bakizott, Shawne Benson volna. Ő a külsős, third-party portfólióért felelős igazgató és nemzetközi vezető a PlayStationnél, úgyhogy neki mindig ott van egy ujja a Sony és a külsős fejlesztők, kiadók közötti eseményeken, ebből adódóan pedig nagy valószínűséggel tudomása is van arról, hogy a PlayStation Studios milyen cégekkel bővülhet a későbbiekben.

Az egészet az robbantotta ki, hogy Benson egy fotót közölt magáról a Twitteren, ahogy egy Elden Ring-szobor mellett áll. Ez annyira kirobbantotta az interneten a diskurzust, hogy kilenc és fél órával később magyarázkodnia kellett: Benson azt írta, hogy ő pusztán nagy rajongója a FromSoftware legújabb alkotásának. Az első napja volt egy kisebb távollét után a munkahelyén, és meglátta a szobrot, ami közel volt a kollégája asztalához. Szerinte ennyi az egész, majd kiemelte, hogy az ő feladata a külsős tartalmak beszerzése, nem pedig a stúdióké, azért pedig egy másik csapat a felelős…

A legközelebb ehhez az egészhez az van, hogy a Sony tőkeszövetségre lépett a Kadokawával, amely történetesen a FromSoftware anyavállalata volna. De ez ennyi és nem több: van egy tőkeszövetség két japán vállalat között, de az nem jelenti azt, hogy a Sony felvásárolta a Kadokawát. A pletykák pedig nem beszéltek arról, hogy a Souls-játékok kapcsán világszerte ismert stúdió (akik azért mást is csináltak: pl. az Armored Core-sorozatot…) a PlayStation szárnyai alá tartana, Bensonnak pedig biztosan van valami információja a felvásárlási tervekről, mert azért a kollégák egymással megoszthatnak ilyen részleteket pl. egy ebédszünet alatt…

A Sony viszont bemondta már, hogy további felvásárlások jönnek az év folyamán, és hallottuk már, hogy komolyabb nevekről lehet szó (pl. a Konami vagy a Capcom, ha tippelni kéne), de jelenleg ennyi a hivatalos. Idővel minden kiderül.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu