Marad a Perfect Darkon a Crystal Dynamics; Unreal Engine 5 az Eidos Montréalnál

Az Embracer Group belépése ellenére is folytatja a segítségnyújtást a The Initiative-nak a Crystal Dynamics, miközben az Eidos Montréal átváltott a saját technológiájáról az Epic Games engine-jére.

 

Tegnap beszámoltunk már arról, hogy a Square Enix mondhatni aprópénzért adta el három stúdióját az Embracer Groupnak. Ez felvethette azt, hogy vajon ez leállítja a The Initiative és a Crystal Dynamics közös munkáját a Perfect Dark rebooton. Nos, nem: a Microsoft stúdiója a Twitteren közölte, hogy izgatottan látják, ahogy a Crystal Dynamics a következő lépéseit megteszi. A két csapat remekül halad a Perfect Dark felépítésével, és a két partner továbbra is együtt fog dolgozni, úgyhogy az új tulajdonos nem szól bele abba, hogy a Microsoftnak segítenek a „kristálydinamikák”…

Eközben az Eidos Montréal (Deux Ex: Human Revolution, Thief reboot, Deus Ex: Mankind Divided, Shadow of the Tomb Raider, Marvel’s Guardians of the Galaxy) környékéről is hallottunk valamit. David Anfossi, a stúdió vezetője az Embracer Group befektetői konferenciahívása során megjelent, ugyanis itt összefoglalta a stúdió fejlesztési történetét. De ezután jött a fordulat: Anfossi megerősítette, hogy a Crystal Dynamicshoz hasonlóan ők is átváltottak az Unreal Engine 5 alkalmazására (a CD ugyanis az új Tomb Raider fejlesztéséhez ezt használja, ez már hivatalos).

Eddig a Dawn Engine-t használták (ami az IO Interactive Glacier 2-jén alapul) a Deus Ex: Mankind Dividedhez és a Marvel’s Guardians of the Galaxy-hez, illetve a Foundation Engine-t alkalmazták a Shadow of the Tomb Raiderhez. A Thief reboot kicsit kilógott a sorból (Unreal Engine 3). Úgyhogy a jelenleg 481 embert (Montréal: 442, Sherbrooke: 34, Sanghaj: 5) alkalmazó stúdió is technológiát vált.

Ez nem rossz ötlet, hiszen az Unreal Engine 5 komoly technológiai fejlődésnek tűnik, és ha ilyen sokan használják Tim Sweeney-ék technológiáját, akkor az Epic Games tényleg valami kiemelkedővel rukkolhatott elő. Mivel az első Unreal Engine is forradalmi volt a 90-es évek végén, ez valahol el is várható tőlük, nem?

Forrás: WCCFTech, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu