A Square Enixet tervezte felvásárolni a Sony?

A pletykák szerint a japán kiadót húzta volna be a PlayStation-családba Jim Ryan, de a három nyugati stúdiójának értékesítése után talán még nagyobb érdeklődést mutathat a Sony a Square Enix iránt.

 

A játékipari konszolidáció folytatódik: a Microsoft az Activision Blizzardot szeretné felvásárolni, míg a Sony a Bungie-t, a Take-Two pedig a Zyngát húzta magához. A Square Enix pedig az Embracer Groupnak adta el a Crystal Dynamics, az Eidos Montréal, és a Square Enix Montréal hármasát (és azok IP-it). De a Square Enix maga is célkeresztben lehet, és talán erre utalt korábban Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója is.

Ryan ugyanis azt mondta, hogy a first-party, belsős fejlesztésű játékok kritikai és kereskedelmi sikerei kapcsán lehetőségük volt komolyan a tartalomkészítésbe befektetni. Organikusan növelik a stúdióikat, de maga a PlayStation brand is így fejlődik a felvásárlásokkal. 2021-ben öt stúdiót vásároltak meg, tárgyaltak a Bungie-val, és további terveik is vannak. A nyilatkozata után nem sokkal a VentureBeatnek író Jeff Grubb és a Kinda Funny vezetője, Greg Miller is arra célzott, hogy a Sony-nak hamarosan egy nagy hal akad a horgára.

Grubb a Twitteren kihangsúlyozta, hogy sosem volt száz százalékos bizonyosságuk az egészről, de valóban a Square Enix volt a pletyka. Ezt viszont nem tudja megerősíteni, ugyanis ő maga sem tudja. Senki sem akar erről beszélni, mert a börtönt kockáztatnák ezzel. Valaki beszélhetett volna neki a Bethesda felvásárlásáról, ha erre tippelt volna, de az sosem jutott az eszébe. Annyit tud, mint mi, de úgy hiszi, hogy a Square Enix most direkt úgy pozícionálja magát, hogy valaki felvásárolja a japán céget, de ez nem jelent semmit sem, ugyanis dugába dőlhetnek a felvásárlási tervek, hiszen ez gyakran bekövetkezik.

Van benne logika, ugyanis a Square Enix több játéka is időzített exkluzív a PlayStationön (Final Fantasy VII Remake, Forspoken), és ezzel például a Final Fantasy IP is ütőkártya lehetne a Sony kezében.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu