Mi vár a Square Enix Marvel-játékaira az Embracer-üzlet után?

A Crystal Dynamics, az Eidos Montreal és a Square Enix Montreal felvásárlása után a Marvel’s Avengers és a Guardians of the Galaxy sorsa veszélybe került.

 

 

Veszélyben lehet a Square Enix Marvel-játékainak jövője, miután a nagyvállalat kénytelen volt árúba bocsátani három fejlesztőstúdióját, nevezetesen a Crystal Dynamicsot, az Eidos Montrealt és a Square Enix Montrealt. Ezzel számos IP kerül az Embracer Group svéd konglomerátum portfóliójába, köztük olyan licencek, mint a Marvel’s Avengers és a Guardians of the Galaxy.

Számos jóváhagyásra van szükség külső cégek, köztük néhány potenciális licencadó részéről.

Mi lesz ezzel a két címmel? Ahogy azt a felvásárlási híreknél elmondtuk, a Marvellel kötött partnerségi megállapodás miatt mindkét játék továbbra is a Square Enix része marad, amivel elérkeztünk az Embracer Group vezérigazgatójának, Lars Wingeforsnak a játékokkal kapcsolatos nyilatkozataihoz. Ugyanis, ahogy a konglomerátum prezentációján (a GamingBolton keresztül) elmondta, ezek a franchise-ok addig virágozhatnak majd, amíg a Disney jóváhagyja a lépést.

„Minden játék, amelyet a stúdiók fejlesztettek, benne van a tranzakcióban. A tranzakció lezárásához azonban több külső cég jóváhagyására is szükség van. A potenciális licencadók pedig, mint említettem, megadhatják ezeket a szükséges jóváhagyásokat” – magyarázza Wingefors. A Marvel’s Avengers és a Guardians of the Galaxy sorsa tehát továbbra is a Disney kezében van.

Az Embracer Group és a Square Enix közötti lépés egyik legtöbbet emlegetett pontja a három stúdió értékében rejlik: 300 millió dollár.

Elemzők szerint ez az összeg a két Marvel-univerzumban játszódó játék siralmas teljesítményének köszönhető: az Avengers a Square Enix legnagyobb csalódása, a Guardians of the Galaxy pedig lassan indult be. Az eredmények ellenére Star-Lord és társai címe nagy közönségre talált az Xbox Game Passon, így a jövőben még láthatunk többet a franchise-ból.

Forrás: GamingBolt

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu