SOROZATKRITIKA – Egy olyan világban, amelyben csak nők használhatnak (biztonságosan) mágiát, Moiraine (Pike) Aes Sedai boszorkány érkezik egy faluba, hogy megkeresse Az újjászületett sárkányt – egy legendás hős reinkarnációját. Miután rémálomszerű szörnyek (trollok) támadják meg, ő és öt lehetséges jelölt indul útnak, hogy vagy megmentsék a világot, vagy megtörjék azt.

Ha van valami, amiben Az Idő Kereke világa nem szenved hiányt, az a tartalom. Robert Jordan terjedelmes fantasy műve 15 vaskos kötetet ölel fel (beleértve egy előzményt is), és 29 évig tartott, míg elkészült, végül pedig túlélte alkotóját (az utolsó három könyvet Brandon Sanderson fejezte be Jordan halála után). A rendkívüli mélységű történetekkel átszőtt fantasy-sorozat annyi cselekményszálat tartalmaz, hogy egy sálat lehetne vele kötni az M5-ös útra. Az Idő Kereke a valaha írt legepikusabb fantasy művek közé tartozik, így amikor Jeff Bezos azt követelte az Amazontól, hogy a cég készítsen egy választ a Trónok harcára, ez volt a kézenfekvő választás.

Klasszikus fantasy

De míg a Trónok harca alapvetően egy nagyon is emberi történet volt intrikákról, vérfertőzésről és árulásról (a sárkányok és a white walkerek eleinte szándékosan visszafogott szerepeltetésével), addig Az Idő Kereke egy klasszikus fantasy. Mindjárt az első epizódban találkozunk egy reinkarnálódott varázslóval, egy misztikus próféciával, egy sereg bestiális trollal, és Rosamund Pike tűzgolyókkal dobálózik. Tegyük hozzá a nagy sorsú hősöket és a Sötét Úrról szóló baljóslatú beszédet, és máris olyan érzésünk van, hogy egy számítógépes fantasy szerepjátékban járunk.

Pedig a The Wheel Of Time messze nem csak egy újabb megfáradt, klisékkel teli fantasy sorozat ogrékról és goblinokról. Réges-régen, mint megtudjuk, a férfiak mágiával törték össze a világot, és a nőkre hagyták, hogy összeszedjék a darabokat. Az eredmény egy olyan társadalom, amelyben a nők a szó szoros értelmében a hatalom birtokában vannak. A sorozat ennek köszönhetően is tele van jól kidolgozott női karakterekkel, akiknek anélkül is érvényesülni tudnak, hogy állandóan meztelenül lássuk őket. Ebbe a világba csöppen bele a mi öt vidéki naivánk: Nynaeve (Zoë Robins), Rand (Josha Stradowski), Mat (Barney Harris), Perrin (Marcus Rutherford) és Egwene (Madeleine Madden). Moiraine (Rosamund Pike, kiváló, bár borzasztóan szigorú módon alakítja a karaktert) egy elhagyatott faluból szedi össze őket, és elragadja őket otthonukból, hogy megmentsék a világot. Innentől kezdve felgyorsulnak az események és történet is összetetté válik.

Ismétlődő cselekmény

Útközben a kelleténél több veszéllyel és kudarccal kell szembenézniük – a szörnyek támadásától kezdve a boszorkányok elleni harcokon át a rejtélyesen kísértetjárta városokig -, de nagyjából ennyi. Minden epizódban van valamilyen jelentős erőszak- és akciójelenet, de mindezt a karakterek elmélyítésének rovására teszik. Nyneave kivételével a falusiak többsége egy szerepjáték elején lapos archetípusnak hat, nem pedig teljesen megvalósult karaktereknek. Rand és Egwene románca felületesnek tűnik, mintha csak azért lenne ott, mert a műfaj megköveteli, hogy legyen legalább egy szerelmi történet. Hasonlóképpen, a jelölt sötétséggel való összecsapása úgy tűnik, mintha kevésbé róla szólna, és inkább a sorozat mitológiájának kiteljesítése lenne az utolsó pillanatig.

Sajnos Rosamund Pike – akit először látunk sorozatban – sem jár sokkal jobban. Moiraine-ként a Gone Girl színésznője arra hivatott, hogy hideg és tartózkodó legyen, de nem igazán kap lehetőséget arra, hogy ennél többet játsszon. (Ez a probléma tulajdonképpen szövegszerűvé válik, amikor egy másik Sedai megjegyzi: „Nehéz beszélgetni valakivel, aki nem mond semmit” – ez a sorozat kevés önismereti pillanatának egyike.) Szerencsére a hatodik epizód Pike-ot egy dinamikus és új jelenetpartnerrel párosítja, ami lehetővé teszi számára, hogy megmutassa Moiraine egy másik oldalát. Ez ugyan nem kárpótol az első öt epizód egysíkú alakításáért, de legalább érdekesebbé teszi az évad végét.

Szórakoztató és látványos, de felületes

A gyenge jellemábrázolás ellenére még mindig egész szórakoztatónak találtam Az Idő Kerekét. Eseményekben biztosan nem szenved hiányt. Az írók folyamatosan forgatják a cselekmény kerekét, miközben a karaktereket egyik helyszínről a másikra üldözik, a cselekményt megfelelően vezetik. Ez nem csak áldás a streaming felduzzadás korában, de az állandó előrehaladás támogatja a világépítést, mert a sorozat egyenletes ütemben mutat be nekünk új dolgokat – a revansista Fehér Köpenyektől kezdve, egy seregnyi férfitól, akik neheztelnek az Aes Sedai-ra és vallásos buzgalommal vadásznak rájuk, a békeszerető nomádok közösségéig, akik csak a hangulat miatt vannak itt, és az Aes Sedai meglepően érdekes belpolitikájáig. Ráadásul a sorozat épp elég történelmet nyújt, ami kontextust ad a jelenhez, és a világot megéltnek érzi anélkül, hogy túlterhelné a nézőket (legalábbis addig nem, amíg az Amazon meg nem rendeli az előzményeket, amivel bővíti majd az univerzumot.) A környezet annyira magával ragadó, hogy az ember azt kívánja, bárcsak a karakterek is ugyanannyi figyelmet kaptak volna.

Az Amazon nyilvánvalóan reméli, hogy Az idő kereke a Trónok harca örököse lesz. A streamingszolgáltató ugyanis már hónapokkal a premier előtt zöld utat adott a második évadnak. Ez azt jelenti, hogy a sorozatnak még van ideje beindulnia, mielőtt a Kerék eltörik.

-BadSector-