Az első koncepciós rajzok a Funcom nyílt világú Dune játékából

A Funcom jelenleg több állásajánlattal is rendelkezik, hogy a már bejelentett játékot meg is tudja valósítani.

 

A Funcom elindított egy weboldalt, ahol embereket keres a Dűne univerzumában játszódó, next-gen, nyílt világú játékához. Ebből két koncepciós rajzot, illetve egy CGI rendert közölt, így most először láthatunk valamit a projektből, ami (látván a nyitott pozíciókat) még biztosan minimum 2-3 évre van attól, hogy meg is jelenjen. Gyorsan nézzük is át, hogy milyen állásajánlatok vannak.

Az élő szolgáltatásos részlegre a szerverműködtetésért felelős főnököt keresik, a művészeti részlegre a vezető koncepciós művészt, a művészeti vezetőt, a senior 3D-s művészt, illetve a technikai kezelőfelületes művészt keresik; a dizájn szekcióban a világigazgatói, a kisegítő játékrendezői, a senior felhasználói élménytervezői, a tartalomtervezői és a pályatervezői posztok nyitottak.

A mérnöki részlegre a technikai igazgatót, a vezető játékmenet-programozót, a vezető felhasználói kezelőfelület-programozót, az eszközprogramozót, illetve a senior játékmenet-programozót keresik, a produkciós szegmensbe az Egyesült Államok Észak-Karolina államába, illetve a portugál fővárosba, Lisszabonba keresnek egy vezető producert, de van egy tartalomért felelős senior proudceri és minőségellenőrzési producer állásuk is. A marketingesek közé pedig egy marketinges igazgatót, egy teljesítményre kihegyezett marketingmenedzsert, illetve egy közönségfelelőst keresnek. Ezeken túl további állásajánlatok is vannak, amik között távmunkát is említenek.

A Funcom Dűne játékának még nincsen megjelenési dátuma, továbbá célplatformokat sem közöltek. Ezért szinte biztosra vehetjük, hogy 2024 előtt ne nagyon számítsunk a megjelenésre, és fix, hogy a PC nem marad ki a célplatformok közül, és később jöhet a PlayStation 5. Xbox Series verzió, hacsak nem alapból így fejlesztik (és akkor egyszerre jöhet a konzolos és PC-s kiadás, pláne, ha a konzolos optimalizálást is megfelelően eltalálják).

A képekből pedig sokat nem nagyon tudunk még leszűrni, de annyit azért ki lehet jelenteni, hogy kiindulópontnak jó, de a játékmenetben nem fogjuk ugyanezt kapni, erre akár fogadni is lehetne.

Forrás: Gematsu

 

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu