Jim Ryan: ezúttal az abortuszhoz való joggal kapcsolatos kommentje húzta ki a gyufát!

A Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója az abortusszal kapcsolatos kommentjével nem nagyon nyerte el a stáb tetszését…

 

A Bloomberg arról írt egy belsős emailben, hogy az abortuszhoz való joggal kapcsolatos, eltérő véleményeket tiszteletben kell tartani. Ez még teljesen korrekt is volna, ha csak ennyit írt volna Jim Ryan… de a site-nak író Jason Schreier a Twitteren kifejtette, hogy a PlayStation főnöke nem állt meg ennyinél. Ezután ugyanis öt bekezdést írt a két macskája születésnapjáról, az ő szokásaikról, illetve arról a vágyáról, hogy egy kutyát szeretne…

Ezek után nem csoda, ha a stáb nem nagyon fogadta örömmel Jim Ryan emailjét, ami nem foglal álláspontot a Roe v. Wade, vagy az abortusszal kapcsolatos jogok körül, de tisztán kiemeli, hogy „a kutyák az ember legjobb barátai, mert tudják, hogy hol a helyük, és hasznos funkciókkal rendelkeznek (például megharapják a betörőket, és üldözik az általunk eldobott labdákat)”. A cég Jim Ryan szerint „sokoldalú és változatos, sokféle nézőpontot képvisel; tartozunk annyival egymásnak és a PlayStation több millió felhasználójának, hogy tiszteletben tartjuk a belső és külső közösségeinkben mindenki közötti véleménykülönbségeket. A tisztelet nem egyenlő az egyetértéssel, de alapvető fontosságú ahhoz, hogy kik vagyunk mi, mint vállalat és mint értékes globális brand.”

A Bloomberg állítólag látta a cégen belüli kommunikációt, és több alkalmazott elégedetlen ezek láttán, ugyanis az email hangneme nem volt nekik megfelelő. Sokan tiszteletlenségnek és lebecsülőnek gondolták Ryan üzenetének hangnemét. Amúgy itt meg kell említenünk, hogy a Roe v. Wade egy 1973-as bírói ítélet, ami lényegében legálissá tette az abortuszt az Egyesült Államokban, aminek legfelsőbb bírósága egy kiszivárgott dokumentum szerint most ennek megdöntésére készül, amivel 22 államban azonnal illegálissá válna az abortusz. A döntés június végén, július elején történhet meg.

És ez nem az első eset, amikor Jim Ryan megkérdőjelezhető nyilatkozatot tett. Emlékszünk még arra, amikor a visszamenőleges játéktámogatást nevezte feleslegesnek, miután az Xbox One ezzel bővített közel hat éve (majd a PlayStation 5 mégis bővített a PS4-es játékok játszhatóságával…).

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu