FILMKRITIKA – Stephen King könyveinek egyik leggyengébb adaptációjaként emlegetik az eredeti, 1984-es Tűzgyújtót, amelyben a gyerek Drew Barrymore alakította az tüzes szuperképességekkel rendelkező kislányt, aki apjával menekül az amerikai titkosszolgálat elől. Nem volt King legjobb könyve, de cserébe a film még annál is sokkal rosszabb lett. Nem gondoltuk volna, hogy még azt is alul lehet múlni. De sikerült.

 

 

Pedig Stephen King Tűzindítója tökéletes jelölt volt egy korrekt Blumhouse-os remake-re. Egyrészt úgy tűnt, mintha csak javíthattak volna az első adaptáción, hiszen az 1984-es filmváltozatot még King is az egyik legrosszabb könyvadaptációnak tartja. A másik előnye, hogy ez egy meglehetősen karcsú, kis léptékű thriller a horror mesterétől, akinek regényei sokkal ambiciózusabbak és ezáltal nehezebben adaptálhatóak. És mivel Keith Thomas áll ennek a remake-nek az élén, volt remény arra, hogy hasonló adag hátborzongatót visz az anyagba, mint debütáló filmjében, A virrasztásban. Sajnos ez a Tűzgyújtó csak hamvába holt elképzelés maradt.

 

 

Szuggeráló apa, tűzgyújtó lánya

 

Andy és Vicky McGee (Zac Efron és Sydney Lemmon) egy telepatáknak szánt kísérleti gyógyszerkísérlet során szerettek egymásba, amelyet a The Shop („A bolt”), egy titkos kormányzati ügynökség felügyel. Évekkel később pszichikai képességeiket továbbadták lányuknak, Charlie-nak (Ryan Kiera Armstrong). Ám míg Andy megtanulta kontrollálni tudatmanipuláló erejét, amelyet „Lökésnek” nevez, addig Charlie a szülei csalódására és rémületére nehezen tudja kordában tartani pirokinézisét.

Hollister kapitány (Gloria Reuben), aki Charlie születése óta keresi Andyt és Vickyt, értesül a család hollétéről, miután a társadalomból kitaszított Charlie egy kidobós játék során félelmetes módon szabadjára engedi az erejét. Ezt követően Hollister Rainbirdöt (Michael Greyeyes), egy indián bérgyilkost küld a család után, ami arra készteti Charlie-t és az apját, hogy a nyílt utcán próbálják elkerülni A bolt halálos karmait.

A Firestarter problémái közé tartozik Scott Teems forgatókönyve, amely King amúgy is karcsú elbeszélését csupán vázlatosra csonkítja. A film bevezető stáblistája bölcsen kettős feladatot lát el: a McGee-családról és a kísérleti kezelésről is információkkal látják el a nézőt. A kormány által finanszírozott titkos kísérlet örökre megváltoztatta az a két fiatal életét, de ahelyett, hogy közvetlenül a cselekménybe ugrana Charlie és Andy menekülésével és a háttértörténetük villanásnyi kitöltésével, ahogy King regénye teszi, a film a menekülésükhöz vezető előzményekre összpontosít, és ráadásul olyan unalmasan is mindenféle stílus nélkül, hogy a kellő hangulatot sem képes a film megadni. Ezen a téren még a ’84-es adaptáció is sokkal jobb volt.

 

 

Eredetifilm, eredetiség nélkül

 

A film egy kicsit úgy működik, mint egy szuperhős-eredetfilm, csakhogy ahelyett, hogy Charlie, mint egyéniség fejlődésére koncentrálna, inkább egyfajta üres lap. A karakter kidolgozatlan és nagyrészt unszimpatikus. Ez részben a színésznő, Ryan Kiera Armstrong korlátai miatt is van így, aki egy erősebb rendezővel talán jobban teljesített volna, részben pedig azért, mert Scott Teems adaptációja nem nyújt betekintést a lány belső lényébe vagy gondolkodásmódjába. Armstrong legfőbb színészi repertoárja az acélos tekintet és a duzzogó homlokráncolás, amit nagyon gyakran használ. Charlie alapvető funkciója a Firestarterben az, hogy lángba boruljon és embereket öljön. Ő egy két lábon járó cselekményelem.

A film másik alapvető problémája, hogy kevés feszültséget kínál, és senkihez nem lehet kötődni. Emellett a technikai téren is elég gyenge a film (nyilván, az alacsony költségvetés miatt) és a speciális effektek annyira gyengék, hogy még helyenként még a ’84-es verziót is alulmúlják. A film szinte minden egyes képkockájáról ordít az olcsóság. A Blumhouse (amely a filmet készítette) arról híres, hogy kis költségvetésből is képes korrekt horrorfilmeket csinál. Ez viszont egy olyan eset, amikor az anyagi lehetőségek hiánya egy nem túl meggyőző végterméket eredményezett. John Carpentert, aki az új Halloween-ciklus nyomán jó munkakapcsolatot alakított ki a Blumhouse-szal, zeneszerzőként (fia, Cody és Daniel A. Davies mellett) bevonták a filmbe. Az ő zenéje, amely időnként a Halloween ikonikus munkáját idézi, a legjobb dolog a produkcióban, szinte vérzik az ember szíve, hogy egy ilyen ócska filmhez használták fel muzsikáját.

Az alapkoncepció a szuperhősök származásának lehetséges sötét oldalát vizsgálja – mi történhet, ha egy hatalmas lényt nem egy bölcs mentor vagy szerető őrzők tanítgatnak, hanem a félelem, a gyűlölet és a halál környezetében inkubálódik. Ez a koncepció újszerű volt, amikor King kiadta a könyvet, de azóta olyan filmekben kapott nagy szerepet, mint a Chronicle és a Brightburn. Az ötlet önmagában nem elégséges ahhoz, hogy igazolja az alulírt forgatókönyvet és az alulfejlett karaktereket.

 

 

Tűz, ne jöjj velem!

 

Bár King regényének befejezése némileg nyitott (ami lehetővé teszi, hogy ugyanabban az univerzumban további történetek szülessenek – ez volt a 2002-es minisorozat koncepciója), a Firestarter ezen verziója néhány jelentős változtatást eszközöl, ami arra utal, hogy további fejezeteket terveznek, akár folytatásként, akár (ami talán valószínűbb) valamiféle streaming-sorozat formájában. Bár egy ilyen elvileg érdekes lehet, ez a film olyan rossz szájízt hagy maga után, hogy nehéz elképzelni, hogy a történetnek ebből az iterációjából bármi érdemleges folytatást lehetne kihozni. Kevés szerző esett már olyan csúnyán áldozatul Hollywoodnak, mint King; ez csak egy újabb cím a listára.

-BadSector-